Futball

2022.11.20. 10:29

Al-Hortól Loszaílig: a vb teljes menetrendje

November 20-án, vasárnap a Katar–Ecuador-mérkőzéssel megkezdődik, és majdnem egy hónappal később, a december 18-i döntővel zárul a katari labdarúgó-világbajnokság. Beharangozó sorozatunk első részében olvasóink megismerkedhetnek a részt vevő csapatokkal, a torna menetrendjével és számos érdekesség mellett bemutatjuk a világbajnokság stadionjait is.

Kun Attila

Forrás: Építészfórum

Az első világbajnokságot 1930-ban, Uruguay-ban rendezték, a katari torna pedig már a 22. lesz a sorban. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 2010. december 2-án döntött a rendező kilétéről (ugyanekkor kapta meg a 2018-as rendezés jogát Oroszország is). A világbajnokság rendezésére négy pályázat érkezett (Ausztrália, Dél-Korea, Egyesült Államok, Japán, Katar. 

Mint 1998 óta mindig, ezúttal is 32 válogatott vehet részt a vb-n. Katar a rendező jogán automatikus résztvevője a tornának, a fennmaradó 31 helyre pedig 211 ország pályázott. A selejtezők 2019 júniusában kezdődtek, Európából végül 13, Ázsiából (Katarral együtt) 6, Afrikából 5, míg Dél-Amerikából és az észak- és közép-amerikai, valamint a Karib-térségből 4 ország kvalifikált. A magyar válogatott az „I” jelű európai selejtezőcsoport negyedik helyén zárt, így nem jutott tovább. 

A vb csoportjainak sorsolását 2022. április 1-jén Dohában tartották, a résztvevőket az egy nappal korábbi FIFA-világranglista alapján sorolták négy kalapba (Katar rendezőként automatikusan az elsőbe került), majd mindegyikből egy-egy válogatottat kisorsolva alakult ki a csoportbeosztás. 

Íme a világbajnokság menetrendje (magyar idő szerint):

Csoportkörök

A csoport
November 20., 17 óra: Katar–Ecuador 
November 21., 17 óra: Hollandia–Szenegál 
November 25., 14 óra: Katar–Szenegál, 17 óra: Ecuador–Hollandia 
November 29., egyaránt 16 óra: Ecuador–Szenegál, Hollandia–Katar 

B csoport
November 21., 14 óra: Anglia–Irán, 20 óra: Amerikai Egyesült Államok–Wales 
November 25., 11 óra: Irán–Wales, 20 óra: Anglia–Amerikai Egyesült Államok 
November 29., egyaránt 20 óra: Anglia–Wales és Amerikai Egyesült Államok–Irán 

C csoport

November 22., 11 óra: Argentína–Szaúd-Arábia, 17 óra: Lengyelország–Mexikó 
November 26., 14 óra: Lengyelország–Szaúd-Arábia, 20 óra: Argentína–Mexikó 
November 30., egyaránt 20 óra: Argentína–Lengyelország, Mexikó–Szaúd-Arábia 

D csoport
November 22., 14 óra: Dánia–Tunézia, 20 óra: Ausztrália–Franciaország 
November 26., 11 óra: Ausztrália–Tunézia, 17 óra: Dánia–Franciaország 
November 30., egyaránt 16 óra: Ausztrália–Dánia, Franciaország–Tunézia 

E csoport
November 23., 14 óra: Japán–Németország, 17 óra: Costa Rica–Spanyolország 
November 27., 11 óra: Costa Rica–Japán, 20 óra: Németország–Spanyolország 
December 1., egyaránt 20 óra: Costa Rica–Németország, Japán–Spanyolország 

F csoport
November 23., 11 óra: Horvátország–Marokkó, 20 óra: Belgium–Kanada 
November 27., 14 óra: Belgium–Marokkó, 17 óra: Horvátország–Kanada 
December 1., egyaránt 16 óra: Belgium–Horvátország, Kanada–Marokkó 

G csoport
November 24., 11 óra: Kamerun–Svájc, 20 óra: Brazília–Szerbia 
November 28., 11 óra: Kamerun–Szerbia, 17 óra: Brazília–Svájc 
December 2., egyaránt 20 óra: Svájc–Szerbia, Brazília–Kamerun. 

H csoport
November 24., 14 óra: Dél-Korea–Uruguay, 17 óra: Ghána–Portugália 
November 28., 14 óra: Dél-Korea–Ghána, 20 óra: Portugália–Uruguay 
December 2., egyaránt 16 óra: Dél-Korea–Portugália, Ghána–Uruguay. 

Nyolcaddöntő 

December 3., 16 óra: A1–B2 (49. mérkőzés), 20 óra: C1–D2 (50.). 
December 4., 16 óra: D1–C2 (52.), 20 óra: B1–A2 (51.). 
December 5., 16 óra: E1–F2 (53.), 20 óra: G1–H2 (54.). 
December 6., 16 óra: F1–E2 (55.), 20 óra: H1–G2 (56.). 

Negyeddöntő

December 9., 16 óra: 53.–54. (58. mérkőzés), 20 óra: 49.–50. (57.). 
December 10., 16 óra: 55.–56. (60.), 20 óra: 51.–52. (59.). 

Elődöntő 
December 13., 20 óra: 57.–58.(61. mérkőzés). 
December 14., 20 óra: 59.–60. (62.). 

A 3. helyért

December 17., 16 óra: a 61. és a 62. mérkőzés vesztese. 

Döntő

December 18., 16 óra: a 61. és a 62. mérkőzés győztese. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!