Hallgassa élőben!

Kevés gyenge pontjuk van az Eb-döntősöknek

Egymás hagyományos erényeiben is tündököl az Európa-bajnoki döntő két résztvevője: az olaszok is jól támadnak, az angolok is kiválóan védekeznek.

 

Nem érdemtelenül jutott döntőbe Olaszország és Anglia az idei Európa-bajnokságon, vasárnap este a londoni Wembley Stadionban a második legtöbb (12) gólt szerző olaszok csapnak össze a legkevesebb (1) gólt kapó angolokkal a trófeáért. Csapatrészekre osztva igyekszünk összehasonlítani a finálé két résztvevőjét – ez alapján nagyon szoros csata várható.

KAPUSOK

OLASZORSZÁG: A Milan saját nevelésű, még mindig csak 22 éves kapusa, Gianlugi Donnarumma épp az Eb előtt szította fel a kedélyeket a kijelentésével, hogy nem hosszabbít Milánóban, még az olasz szurkolók is papírpénzek bedobásával provokálták a torna első meccse előtt. Aztán ahogy egyre több nagyszerű védést mutatott be, úgy csitultak a kritikus hangok. Egyetlen gólt sem kapott a három csoportmeccsen (az utolsó, Wales elleni találkozón a 89. percben átadta a helyét Salvatore Sirigunak), és a főszereplője volt annak, hogy megdőlt az olasz góltalansági rekord: az Ausztria elleni nyolcaddöntő hosszabbításában 1168 játékperc után vették be az olasz kaput (az addigi rekord 1143 perc volt, igaz, azt Dino Zoff védte végig, ebben a sorozatban pedig Donnarumma mellett pályára lépett korábban Sirigu, Alessio Cragno és Alex Meret is). A belgák ellen is volt néhány óriási védése, de a legjobb formáját a spanyolok elleni elődöntőben hozta, amikor a rendes játékidőben is remekelt, majd Álvaro Morata tizenegyesét védte a párbajban. Ikonikus a kép, hogy ennél a jelenetnél a bal keze már földön volt, de a jobb keze ujjaival még ki tudta ütni a labdát.

ANGLIA: Az angol szurkolók régóta várnak olyan kapusra, mint Jordan Pickford. Az Everton labdarúgója szakított a „nagy elődök” bosszantó hagyományával, nem fűződik a nevéhez potya gól a tornán, és ami szintén fontos tényező Gareth Southgate-nél, lábbal talán ő az egyik legjobb kapus, ami a támadásépítéseket tekintve is fontos tényező. A Dánia elleni elődöntőig megúszta kapott gól nélkül, nem mintha Mikkel Damsgaard remek szabadrúgásgólját követően bárki is hibáztatta volna Pickfordot (azért néhányan megtették…). Korábban egyébként kapott hideget-meleget, főleg amikor Virgil van Dijk (Liverpool) ellen szabálytalankodott 2020 októberében, a peches mozdulatsor a holland védő keresztszalag-szakadásához vezetett. Az Everton futballistája a támadások kereszttüzébe került – a családját is érték fenyegetések –, ám sportpszichológus segítségével feldolgozta a történteket.

VÉDŐK

OLASZORSZÁG: Visszatérő jelenség, hogy az olaszok a nagy tornákon idő előtt elveszítik az egyik belső védőjüket, úgy tűnt, ezúttal is folytatódik ez a tendencia, hiszen a csapatkapitány, Giorgio Chiellini megsérült a második meccsen, Svájc ellen. A negyeddöntőre azonban visszatért – igaz, a „hagyomány” abból a szempontból folytatódott, hogy most a két szélső védő dőlt ki a torna során. A jobbhátvéd Alessandro Florenzi már az első meccsen megsérült, a balbekk, Leonardo Spinazzola pedig a belgák elleni negyeddöntőben. Előbbit jól pótolja a nápolyi Giovanni Di Lorenzo, sok panasz nem lehet a játékára, egyedül talán az, hogy nem bírt a szélvészgyors belga balszélsővel, Jérémy Dokuval, de Fabio Capello is azt fejtegette, hogy jobb vele a csapat, mint Florenzivel volt. Spinazzola helyettesítése jóval nehezebb feladat, a Roma balhátvédje kétszer a meccs embere volt az UEFA-nál, nem csupán az olasz együttes, hanem az egész torna egyik legjobb játékosának számított, míg el nem szakadt az Achilles-ina. A friss BL-győztes Chelsea-játékos, Emerson Palmieri igyekezett helyettesíteni őt a spanyolok ellen, nem vallott kudarcot, de a támadásokból kevésbé tudta kivenni a részét. Bármilyen támadó szellemű is Roberto Mancini csapata, az olasz együttes lelke ezúttal is a hátvédsor (amely hat találkozón csak három gólt kapott, a csoportmeccseken pedig összesen két kapura lövést engedélyezett az ellenfeleknek), a védelem lelke a régóta együtt játszó Leonardo Bonucci, Giorgio Chiellini páros, együttesen 219 válogatottsággal. Bonucci a védőjátéka mellett a támadásépítésből is kiveszi a részét mértani pontosságú mélységi indításaival, Chiellininél pedig nincs nagyobb mester a lélektani hadviselésben, ahogy ezt Jordi Alba is megtapasztalta az elődöntő tizenegyespárbaja előtt.

ANGLIA: Bárhogy is álljon fel Olaszország ellen Anglia, Gareth Southgate számíthat a védelemre. A hátsó alakzat tengelyében Harry Maguire és John Stones kettőse megingathatatlan, erős kősziklaként állják az ostromot. Ne feledjük, a szigetországi válogatott még nem kapott akciógólt az Európa-bajnokságon! Kérdéses, hogy a szövetségi kapitány a háromvédős felállást alkalmazza-e a vasárnapi fináléban, mint a Németország elleni nyolcaddöntőben (2–0), vagy marad a jól bevált 4–2–3–1-es hadrendnél. Southgate alighanem utóbbi mellett dönt, így kamatoztathatja például Luke Shaw felfutásait a bal oldalon. A Manchester United védője a németek ellen mindkét gólban segédkezett, míg az ukránok kiütéséből (4–0) két gólpasszal vette ki a részét. Érdekesség, hogy az angolok védelmét a manchesteri egyesületek adják: Harry Maguire és Luke Shaw a Manchester United, John Stones valamint Kyle Walker a Manchester City futballistája. Korábban gyakran felvetődő kritika volt a válogatottal szemben, hogy a sztárklubok labdarúgói elkülönülnek az öltözőben, ám a jelenlegi keretben erről szó sincsen, a városi riválisok játékosai vállvetve harcolnak a közös sikerért.

A KÖZÉPPÁLYÁSOK ÉS A CSATÁROK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EURÓPA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ, LONDON
21.00:
Olaszország–Anglia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

EURÓPA-BAJNOKSÁG, AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország 0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália 1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország 3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc 3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország 2–0
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna 1–2 – h. u.
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország 1–1 – 11-esekkel: 1–3
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország 1–2
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia 1–2
Július 3., szombat, 21.00
Róma
Ukrajna–Anglia 0–4
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
Olaszország–Spanyolország 1–1 – 11-esekkel: 4–2
Július 7., szerda, 21.00
London
Anglia–Dánia 2–1 – h. u.
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
Olaszország–Anglia
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Így lesz olyan a töltött káposzta, mint a nagyié

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Karácsonyi halászlé receptek
Innováció
Palkovics László a magyar akkumulátoripari képzés fejlesztéséről írt alá megállapodást
Diplomácia / 1 perce
Szijjártó: az oltásokat engedélyezni, a migrációt pedig megállítani kell (videó)
Nem lenne szabad politikai kérdést csinálni abból, hogy melyik vakcinát hagyják jóvá, és melyiket nem – mondta a miniszter.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Demeter Dezső 69 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. december 1-jén, szerdán, 15 órakor lesz az agostyáni római katolikus templomban, majd ezt követően helyezzük örök nyugalomra az agostyáni temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hrubi Ferencné 89 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomba. Aki szerette és tisztelte őrizze meg emlékezetében. A gyászoló család
Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bodnár László kertészmérnök - tanár életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 30-án, kedden, 12 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben, a régi ravatalozónál. Köszönjük mindazok részvétét, akik mély fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Egy váratlan percben életed véget ért, Mint vihar a rózsát, a halál tépte szét. Hosszú útra mentél, búcsút sem intettél, Elhagytad a házat és minket, akiket szerettél. Örök az arcod, nem száll el szavad, Szereteted, mosolyod a szívünkben marad. Szerettünk nagyon, amíg csak éltél, Legyen áldott a föld, hova megpihenni tértél." Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen, Csákány József halálának 1. évfordulóján. Szerető feleséged, fiaid, menyeid és unokáid
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hegedüs Istvánné 86 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 29-én, hétfőn, 13 órakor lesz az oroszlányi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kelecsényi László 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 30-án, kedden, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jártó József 74 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 27-én, szombaton, 12 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temetőben, a sírnál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Brandl József a Csordakúti Bányaüzem volt dolgozója 82 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2021. november 26-án, pénteken, 15 órakor lesz a vértessomlói temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Friedrich Istvánné Horváth Marica a Hadkiegészítő Parancsnokság volt dolgozója 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 26-án, pénteken, 13 órakor lesz a környei temető ravatalozójában. Kérjük, részvétüket egy-egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Lászlóné Duma Mária 78 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabó Aladár 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 26-án, pénteken, 14 órakor lesz a nagyigmándi református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, sírjára a kegyelet virágait helyezik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Bennünk él egy arc, Egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki El nem vehet. Telhetnek hónapok, Múlhatnak évek, Szívből szeretünk, S nem feledünk téged." Fájó szívvel emlékezünk Gombik László halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csapó Bálint és neje, Falmann Angyalka csendesen elhunytak. Hamvasztás utáni búcsúztatásuk 2021. november 25-én, csütörtökön, 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tessenyi Dezsőné Verebélyi Mária Katalin volt környei lakos 64 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 24-én, szerdán, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben, a sírnál. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Töli János a XII. akna volt dolgozója 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 24-én, szerdán, 11 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Egy pillangó, ki csillagot keres, S elgázolja egy durva szekeres." (Juhász Gyula) Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk szeretett fiunk, CZÉRNA BALÁZS tragikus halálának 17. évfordulója alkalmából! Szerető szüleid
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabó Gizella az IKR nyugdíjasa 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 22-én, hétfőn, 14 órakor lesz a szomori temetőben református szertartás szerint. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Balogh Sándor az oroszlányi Központi Gépjavító Üzem volt dolgozója és az oroszlányi ökölvívó szakosztály volt sportolója 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 23-án, kedden, 11 órakor lesz az oroszlányi temetőben, a sírnál. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Sándor a tatai Melódia bolt volt vezetője türelemmel viselt betegség után 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 20-án, szombaton, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bombicz Imréné Farkas Margit 94 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 19-én, pénteken, 13 órakor lesz a baji temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
üzenet / 19 perce
Orbán Viktor: Magyarország előre megy, nem hátra!
labdarúgás / 24 perce
Neymarra január közepéig nem számíthat a PSG
várják a felajánlásokat / 31 perce
Országos adventi pénzadománygyűjtést indított az Ökumenikus Segélyszervezet
túltolt píszí / 52 perce
Kiszivárgott dokumentum: Brüsszel betiltaná a karácsony kifejezést és a keresztény nevek használatát
Sargentini újratöltve / 1 órája
Varga Judit: a brüsszeli előítéletek maradnak, de az élet megy tovább
slágerdömping / 1 órája
Kőkemény klubkoncertekkel búcsúzhatunk ettől az évtől