Az emberiség örök keresztje

A kereszt a IV. századtól vált egyre hangsúlyozottabban a hívők jelképévé, s kapott egyre lényegesebb tartalmi töltést. Ez volt az oka, hogy az egyházatyák a Szentírásban is keresni kezdték a keresztre vonatkozó próféciákat vagy a Krisztus keresztjére tett közvetlen utalásokat.

Mózes könyvében 28 helyen fedeztek föl ilyen szövegrészeket. A zsoltárokból hat, Ézsiás könyvéből négy, Jeremiás könyvéből egy idézetet vonatkoztattak a keresztre. Egy korabeli dicsérő ének a keresztet Krisztus Király győzedelmes fegyvereként magasztalja.

Képüldözés

A kereszt szimbolikája és ábrázolásmódja körüli évszázados viták nem egyszer torkollottak egyházszakadásba. A korai keresztények például elutasították a képeket mint a földi gyarlóság jelét. Az elvirai zsinat (303–313) ki is mondta: a templomban nincs helye képeknek, mivel nem lehet falra festeni, amit imádunk.
A görögkeleti egyház ugyanakkor azzal vette védelmébe Krisztus és a szentek ábrázolását, hogy éppen Krisztus emberi volta, az emberi természet ábrázolható jól érzékelhető módon a kereszttel.

V. Constantinus császár szerint viszont Jézus emberi természetének ábrázolása egyenlő lenne isteni lényének a tagadásával. S bár a VII. egyetemes niceai zsinat (787) újra engedélyezte a kép tiszteletét, a vita lényege akkor már mélyebb teológiai kérdések (például az Atya és a Fiú egylényegűsége) körül folyt.
A kereszt fényében és árnyékában burjánzó nézetkülönbségek Luther Márton fellépésével érték el tetőpontjukat. Luther számára a kereszt jegyében való élet azt jelentette, hogy az ember nem az életidegen „szerzetesi teológia” segítségével léphet be a kereszt követésének titokzatos világába. Úgy mondta: csak a kereszt és a szenvedés jelentheti ki bennünk a megfeszített, a rejtőzködő Istent. Azaz szerinte nem az értelem vezet el a hithez, hanem egyedül éppen maga a hit mutathatja meg az Istenhez vezető utat.

Szakrális szimbólum vagy megszokott jelkép?

Mára a kereszt jele a szakrális területeken kívül alig-alig fejezi ki a hit mélységét. A. Rosenberg szerint a kereszt iskolákat, hivatalokat, háló- és lakószobákat díszítő népszerű jellé változott, amit inkább csak jelvénynek tartunk, ám az igazi jelkép megindító, mindent átformáló erejéről már nem veszünk tudomást. A felvilágosodás kora óta a kereszt jórészt elvesztette szakrális, üdvözítő jellegét. Kétezer éves keresztény örökségével a kereszt napjainkra ismét sokféle – olykor a vallás lényegétől idegen – irányzat, megannyi szekta jele lett. Mindez elbizonytalanította a keresztény világot, és elmosta a kereszt – sokáig iránymutató – körvonalait .

Pierre Teilhard de Chardin filozófus és teológus (1881–1955) mondta a kereszt jövőjéről: Ha a jövő egyre inkább azonosul a kereszt lényegével, akkor az ugyanaz maradhat, ami eddig volt, a jóvátételi áldozat és a kiengesztelődés jelképe. A keresztben rejlő erőt csak úgy őrizhetjük meg, ha arra törekszünk, hogy ne csak a menekülést, hanem egyben a haladást mutató jel is legyen. Már ne csak a bűnök feletti győzelem jelképét lássuk benne, hanem magát a teljességet, vagyis a fejlődő világegyetem dinamikus és teljes képét.