FINOMSÁG

2017.07.07. 11:37

Világraszóló sikert aratott három magyar sajt

A sajtok világbajnokságának számító versenyen, a Párizs melletti Tours-ban megrendezett Mondial du Fromage-on győzedelmeskedtek.

A versenyen 650 termékből nyolcvanfős szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat. A magyar sajtoknak a legnagyobb sajtkészítő országok (Franciaország, Hollandia, Olaszország, Belgium) termékeivel kellett megmérkőzniük.

De sikerrel vették az akadályt: a kemény sajtok kategóriájában a Ranolder aranyérmet, a 9 hónapig érlelt Pater ezüstérmet kapott, félkemény kategóriában a Panarella lett harmadik – számolt be a szép teljesítményről a Vasárnap Reggel, melynek legfrissebb számában a nyertes sajtkészítők is megszólaltak.

Az aranyérmet egy kis sajtüzem, a Sümegtej Ranolder sajtja hozta el. Tóth Tamás, a János-major tulajdonosa azt mondta: eredeti profiljuk a szarvasmarha-tenyésztés volt, és tulajdonképpen azért fogtak bele a sajtkészítésbe, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a tej igen hullámzó felvásárlási árának. Külföldi szakemberekkel és a legjobb hazai sajtmesterekkel dolgoznak együtt.

Bognár Gábor sajtmester készítette az aranyérmes Ranoldert, és ő álmodta meg az ezüstérmet nyert Pater sajtot is. Régi motoros a szakmában, Mosonmagyaróváron a Magyar (Királyi) Tejgazdasági Kísérleti Intézet igazgatója volt. Bognár csodálattal beszélt szakmájáról, a sajtok különlegességéről, és azt is elárulta, a díjnyertes Ranolder 48 különféle vizsgálaton megy keresztül, mire boltba kerül.

Gábossy Ádám, a magyar­országi Nemzetek sajtversenyének szervezője is fantasztikus sikernek tartja a magyar sajtok eredményét: „Egy aranyérem sokat ér, felkelti a kíváncsiságot a többi magyar sajt iránt is.” – nyilatkozta bizakodva.

A Vasárnap Reggelben még többet megtudhat a nyertes sajtokról, és sok más hasonló érdekes történetet is olvashat, keresse az újságárusoknál!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!