400 ezer egységnyi vér

2017.11.27. 14:52

A véradás a humanizmus egyik megnyilvánulása

Magyarországon 260 ezer önkéntes regisztrált véradót tartanak nyilván, akik évente 400 ezer egységnyi vért adnak, ami a humanizmus egyik megnyilvánulása – mondta az emberi erőforrások minisztere, aki a tárca egészségügyért felelős államtitkárával együtt maga is vért adott hétfőn Budapesten, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) központjában.

Budapest, 2017. június 10. Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége részt vesz az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) által szervezett véradáson a SOTE Nagyvárad téri épületében 2017. június 10-én. Balra Mészáros Melinda, az OVSZ munkatársa. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Balog Zoltán miniszter köszönetet mondott valamennyi véradónak, és arra biztatott mindenkit, hogy járuljon hozzá a hazai vérellátáshoz.

Kiemelte:

a gyógyításhoz elengedhetetlen, nemes cselekedet a véradás, ami Magyarországon hagyományosan erős mozgalom. Ezzel a véradók egyrészt egyes embereknek segítenek, másrészt az egész magyar egészségügynek is – mondta a miniszter.

Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár hozzáfűzte: a folyamatos véradás annál is inkább fontos, mert van olyan vérkészítmény, amely csupán öt napon keresztül tárolható. Ehhez a folyamatos vérellátáshoz kérik az emberek segítségét – közölte.

Drexler Donát, az OVSZ megbízott főigazgatója arról szólt: külön öröm, amikor az ország vezetői személyes példával hívják fel a figyelmet a véradás fontosságára, mert ez iránymutató a többi ember számára is.

Hozzátette, hogy Balog Zoltán és Ónodi-Szűcs Zoltán rendszeres véradó, ezt nem csak ez alkalommal vállalták.

Az egészségügyért felelős államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleményében utalt arra, hogy Magyarországon 1988 óta ünnepeljük a véradók napját. Kiemelték, hogy a gyógyító munkában a vérkészítmény-alkalmazás szerepe pótolhatatlan, mert bizonyos betegségek, vérvesztéssel járó esetek nem kezelhetőek emberi vér felhasználása nélkül.

Magyarországon – írták – a vérkészítmények előállításához szükséges vér adása az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Európai Tanács és a Nemzetközi Vöröskereszt ajánlásának megfelelően önkéntes és térítésmentes. Minden véradó a saját, szabad akaratából jelentkezik és a véradásáért nem kap juttatást.

Kitértek arra, hogy a folyamatos és biztonságos vérellátás érdekében országosan naponta 1600-1800 véradásból származó teljes véregység szükséges. Annak érdekében, hogy a levett vérmennyiség egyensúlyban legyen az egészségügyi intézmények igényeivel, az OVSZ nagy hangsúlyt fektet a véradók folyamatos toborzására. A több száz tagú véradásszervezői hálózatnak köszönhetően napi szinten országosan 60-70 helyszínen biztosítják a véradók számára, hogy élhessenek a segítségnyújtás e formájával, lehetőség szerint minél közelebb a lakhelyükhöz, a munkahelyükhöz.

Arról is beszámoltak, hogy véradásra évente rendszeresen mintegy 260 ezren jelentkeznek; nélkülük lehetetlen volna a vérkészítményekre szoruló betegek gyógyítása és gyógyulása.

A véradás népszerűsítése a kormány számára is kiemelt fontossággal bír – tartalmazza a közlemény.

Borítókép: Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége részt vesz az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) által szervezett véradáson a SOTE Nagyvárad téri épületében Budapesten 2017. június 10-én. Balra Mészáros Melinda, az OVSZ munkatársa.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!