Dunakanyar Napijegy

2020.08.04. 19:00

Újabb remek lehetőséghez jutnak a magyar családok

Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők – közölte a kormányszóvivő kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Az új napijegy szerdától érvényes.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség kereszténydemokrata párti országgyűlési képviselője, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára, Esztergom és térsége fideszes országgyűlési képviselője, Raticsek László hajóvezető, Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója és Tóth Zsolt hajógépész (b-j) a Dunakanyar turisztikai helyszíneire szóló új integrált közlekedési napijegy bevezetéséről tartott sajtótájékoztató után, a Budapest rendezvényhajón 2020. augusztus 4-én.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy

a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig.

Völner Pál, az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke, helyi fideszes országgyűlési képviselő szerint a jegy bevezetése szervesen illeszkedik ahhoz, hogy a Dunakanyar kiemelt turisztikai térség lett.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár, KDNP-s országgyűlési képviselő megjegyezte,

ez a nyár a hajózásról szól a Dunakanyarban.

Emlékeztetett arra, hogy egy hegyomlás miatt a dömösi átkelőnél megszűnt a vasúti és közúti közlekedés, emiatt hajójárat indult Zebegény és Nagymaros között, amelyet népszerűsége miatt bővítettek.

Volt olyan nap, amikor 3800-an utaztak ezeken a hajókon. Idén nyáron már több mint 50 ezren választották ezt a lehetőséget, ami jól mutatja, hogy sikerült eltalálni az emberek igényeit – jegyezte meg.

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta:

a napijegy szerdától kétféle változatban lesz elérhető. A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz.

A napijegyeket a bevezetéskor a MÁV-START Zrt. állomási és partneri pénztáraiban lehet megváltani; várhatóan augusztus 15-étől a MÁV mobiltelefontos alkalmazásból is megvásárolható lesz.

Közölte: a jegyek vasúton a MÁV-START 2-es (Budapest-Esztergom), 70-es (Budapest-Vác-Szob) és 75-ös (Vác-Diósjenő-Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső viszonylatain, amelyek olyan turisztikailag fontos településeket érintenek, mint Esztergom, Szentendre és Vác. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy

társaság menetrend szerinti dunakanyari körjáratain használható a jegy.

Az utasok a Vác-Visegrád, az Esztergom-Zebegény, a Szentendre-Visegrád vagy a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon használják fel a jegyet.

Borítókép: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség kereszténydemokrata párti országgyűlési képviselője, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára, Esztergom és térsége fideszes országgyűlési képviselője, Raticsek László hajóvezető, Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója és Tóth Zsolt hajógépész (b-j) a Dunakanyar turisztikai helyszíneire szóló új integrált közlekedési napijegy bevezetéséről tartott sajtótájékoztató után, a Budapest rendezvényhajón 2020. augusztus 4-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!