földön és levegőben

2018.06.11. 13:36

Újabb 60 ezer hektáron irtják a héten a szúnyogokat

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 148 település belterületén végez szúnyoggyérítést.

Miskolc, 2017. június 6. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársa szúnyogirtó vegyszert permetez Miskolc határában a Juhdöglő völgyi-tónál 2017. június 6-án. A földi biológiai irtás környezetbarát, a vegyszert a szúnyoglárva tenyészőhelyén közvetlenül a rovarok élőhelyére permetezik, amely a szúnyoglárva elpusztítását követően teljesen lebomlik, ezért a környezetet nem károsítja. MTI Fotó: Vajda János

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Vajda János

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője közölte: a héten Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Csongrád és Bács-Kiskun megyében, valamint Sopron térségében permetezik a kifejlett szúnyogokat.

A fákkal, bokrokkal sűrűn benőtt területeken – ahol a levegőről kijuttatott vegyszer nem érné el a rovarokat – földi eljárással, autóról permeteznek – tette hozzá.

Az elmúlt héten az előzetes terveknek megfelelően 35 ezer hektáron, 213 településen és Budapest hat kerületében irtották a szúnyogokat. A Balatonon, a Tisza-tavon és a Duna mentén biológiai módszerrel gyérítették a lárvákat – közölte.

A www.katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen mikor permeteznek. Ugyanakkor az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére, önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést – közölte a helyettes szóvivő.

Borítókép: A földi biológiai irtás környezetbarát, a vegyszert a szúnyoglárva tenyészőhelyén közvetlenül a rovarok élőhelyére permetezik

Forrás: MTI Fotó/Vajda János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!