kapcsolat

2020.01.20. 13:06

Tizenharmadszor rendezik meg a házasság hetét

A mozgalom célja, hogy meghozza a kedvet a házassághoz, és segítséget nyújtson a házasságra készülőknek.

Forrás: Shutterstock

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a házasság hetét Magyarországon február 9. és 16. között – közölte a mozgalom országos koordinátora hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Herjeczki Kornél elmondta: a mozgalom célja, hogy meghozza a kedvet a házassághoz, és segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

Egy kapcsolat akkor jó, ha őszinte, tervezett és mindkét fél ápolja, a mindennapokban a párok azonban hajlamosak elfeledkezni arról, hogy odafigyelés nélkül tönkremegy a kapcsolat

– vélekedett.

Tudatta: a házasság hete idei „házaspár arca” Semsei Rudolf üzletember és felesége, Dobay Eszter lesz, akik február 12-én egy őszinteségről szóló beszélgetésen vesznek részt.

A központi programok között említette még a tavalyi házasság hete „házaspár arca”, Gorove László mentőorvos és felesége Gorove Kriszta Pár vagyunk vagy team? című és Mihalec Gábor pár- és családterapeuta Szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd című előadását.

A további programokról a www.hazassaghete.hu című honlapon lehet tájékozódni.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!