Fogékonyság

2018.05.22. 12:26

Tévedés, hogy csak tipegőként tudunk hatékonyan nyelvet tanulni

A tudósok kiderítették, hogy hány éves korig tart a nyelvtanulás szempontjából kritikus periódus.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) szakemberei egy friss kutatás eredményei alapján megállapították, hogy a nyelvtanulás szempontjából igazán hatékony gyerekkori időablak, jóval tovább van nyitva, mint azt általában gondolni szokás – írja a Faktor.hu. Az eredmények szerint egészen 17-18 éves korig nagyon hatékony az elme az idegennyelv-tanulásban.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tökéletes angolhoz elég mondjuk elkezdeni a nyelvet középiskolában. Bár az elme még ekkor is nagyon fogékony, az említett időablak csukódása már közel van, így egyszerűen nem marad elég idő a nyelv megfelelő elsajátításához.

Ha azt szeretnénk, hogy a gyerek egyszer majd akár úgy tudjon megszólalni, mint egy anyanyelvi beszélő, legkésőbb tíz éves korban el kell kezdeni a nyelvtanulást.

„Ha az angol nyelvtant anyanyelvi szinten akarod elsajátítani, 10 éves kor körül el kell kezdeni. Azok között nem látunk nagy különbséget, akiknek ez az anyanyelve és akik csak tíz évesen kezdik, de ezután már egyértelmű a hanyatlás” – kommentálta saját eredményeit az egyik kutató, Joshua Hartshorne. Hogy pontosan miért kezdenek idővel romlani a nyelvtanulási képességek, még ma sem világos teljesen – biológiai és kulturális-társadalmi okok egyaránt szerepet játszhatnak benne.

Borítókép: illusztráció. Forrás: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!