szépen gyógyul

2017.11.24. 07:00

Testvérének bőrébe bújva élhet tovább

Ikertestvére bőrének átültetésével sikerült megmenteni egy súlyosan megégett férfit Franciaországban.

Forrás: shutterstock.com

Fotó: krsmanovic

A párizsi Saint-Louis Klinika sebészei csütörtökön közölték, hogy először sikerült ikertestvérek között a testfelület 95 százalékát borító bőr átültetése. Eddig csak 68 százaléknyi felület átültetése sikerült.

A 33 éves beteg 2016 szeptemberében egy munkahelyi balesetben életveszélyes égési sérüléseket szenvedett. Kórházba szállítása után 7 nappal az orvosok több lépésben ültették át testére egypetéjű ikertestvére bőrét. Ehhez 5-10 centiméteres darabokat távolítottak el az ikertestvér koponyájáról és hátáról, azokról a területekről, ahol a leggyorsabban nő a bőr.

Az így kapott bőrdarabokat egy speciális szerkezettel megnyújtották, és „mint egy neccharisnyát, az égett testfelületekre helyezték”

– közölték az orvosok.

A férfi nagyon szerencsés, hogy ikertestvére tudott rajta segíteni. Egészsége folyamatosan javul, az arcán és kezén lévő bőr már nagyon szépen gyógyul – hangsúlyozták.

Borítókép: Shutterstock / krsmanovic

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!