Utazás

2019.03.28. 11:13

Szentpétervár megér egy kirándulást

Nevezik az Észak Velencéjének, a művészetek fellegvárának, de akad olyan is, aki egyszerűen csak színházi központnak tartja. Egy biztos, Szentpétervár megér egy kirándulást!

Forrás: Shutterstock

Háromszáztizenhat éve, 1703. május 16-án alapította I. Péter cár. Sokan azt hiszik, az orosz uralkodó saját magáról nevezte el székhelyét. A feljegyzések szerint azonban Péter apostoltól kapta a város a nevét. A több szigetből álló települést és környékét – akárcsak az olasz Velencét – számtalan folyó, patak és kisebb vízfolyás szeli át. Ezeken összesen 580 híd található, amit hajnali 2 és 5 óra között nyitnak fel a hajózás számára. Ezt a műveletet mindennap számtalan turista kíséri figyelemmel – olvashatjuk a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin legutóbbi lapszámában.

Természetesen nem ez az egyetlen érdekesség Szentpéterváron. Az ötmillió lakost számláló metropoliszban varázslatosan keveredik egymással a régi és az új. A barokk és klasszicista épületek mellett jól megférnek a modern építmények. A hotelek, éttermek szomszédságában múzeumok, paloták és koncerttermek várják a kultúra rajongóit. A városban közel negyven színház működik.

Az operaház zöld épülettömbje a Néva partján
Fotó: Shutterstock

Közülük az egyik leghíresebb a Marinszkij Színház. A város történelmi operaházát és balettszínházát 1860-ban nyitották meg, és a 19. század végére Oroszország zenés színházává vált, ahol olyan szerzők mutatták be mesterműveiket, mint Csajkovszkij vagy Muszorgszkij. A színházat II. Sándor cár feleségéről, Mária Alekszandrovna cárnéról nevezték el. Itt nemcsak operákat tekinthet meg, hanem a csodás baletteket is – többek között a Mariinszky (Kirov) Balett társulatának előadásában.

Hárommillió műremek

És ha már Szentpétervár kapcsán szóba kerültek a művészetek, meg kell említeni a világ egyik legrégebbi és legnagyobb képtárát, amelyet I. Erzsébet cárnő kezdett építtetni. Az eredeti tervek szerint a díszes Téli Palotát uradalmi rezidenciának szánták színházzal, koncertteremmel kibővítve. 1754 és 1762 között épült Bartolomeo Francesco Rastrelli olasz építész tervei alapján.

Velencei hangulat Szentpéterváron
Fotó: Shutterstock

II. Katalin cárnő palotáját hatszáz hektárnyi területű park, madárházak, pavilonok, gyönyörű szobrok és kis tavak teszik hangulatossá. Ám a monumentális méret ellenére később II. Nagy Katalin nem talált megfelelő és elegendő helyet műkincseinek, így 1764-ben megtoldatta a palotát a Kis Ermitázzsal, amelyet aztán további épületek követtek. Az annak idején Katalin birtokában lévő festményeken kívül ma már több mint kétmillió műremeket őriznek ott. A városban található mintegy 250 múzeum közül az Ermitázs egymaga 2-3 millió látogatót fogad évente. A világ talán legjelentősebb múzeuma a londoni Tate Galériával és a párizsi Louvre-ral együtt.

Szentpétervári látkép a Szent Izsák-katedrálissal
Fotó: Shutterstock

A Téli Palota és az Ermitázs hatalmas épületeit képtelenség egy nap alatt bejárni, az élmény viszont felejthetetlen. A termek freskói is egyedülállóak, a falakon pedig olyan alkotók festményei találhatók, mint például Leonardo da Vinci, Cézanne, Picasso, Van Gogh és Monet. Ezenkívül középkori lovagi páncélokat, érmegyűjteményt, szobrokat és a koronázási hintót is megcsodálhatja. További érdekesség, hogy a múzeumnak négylábú őrosztaga is van: az Ermitázs macskalakóit a legenda szerint még Katalin idején vitték Kazanyból Szentpétervárra, és ők azóta védelmezik a műtárgyakat a rágcsálóktól.

Gasztronómia

Jellegzetes étel a borscs, a húsos palacsinta és általában a tejfölös ételek. A tőkehal ikrájából nyert fekete kaviár csak ma számít luxuscikknek. A cári Oroszországban a nemességen kívül ugyanis a szegény ember is hozzájutott. Érdekesség, hogy az oroszok imádják a sajtszószt. Minden gyorsétterem, amely árul sültkrumplit, az természetesen tart sajtszószt is. Mielőtt beülne egy étterembe és rendelne, mindenképpen nézze meg az árakat, mert sokszor nem írják ki az egyes ételek árait, és bizony előfordulhat, hogy mérhetetlenül drága ételeket kínálnak. Pénztárcabarát megoldás, ha a helyi specialitásokat gyorsétteremben kóstolja meg.

Borítóképünkön az Ermitázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!