Elképesztő akaraterő

2019.02.10. 06:00

Robotkarral küzdene tovább a hős asztaliteniszező lány

Szvitacs Alexa Európa- és világbajnoki érmes pingpongozó, most azonban mindent újra kell kezdenie: egy fertőzés miatt amputálni kellett bal alkarját és a lábujjait.

Forrás: TV2

Szvitacs Alexa a Kecskeméti Spartacus Sportkör játékosa, kimagasló nemzetközi eredményeket elért asztalitenisz-játékos. Tavaly augusztusban azonban egy fertőzés támadta meg a 28 éves sportoló szervezetét, ami sok szempontból végzetesnek bizonyult – számol be minderről a baon.hu.

Mint írják, a lány egy éjszaka arra ébredt, hogy reszket, fájtak az ízületei és hányingere van. A gyors ügyeleti ellátás ellenére a tünetek nem enyhültek, másnap kórházba került, ahol kiderült, hogy vérmérgezése van, és azonnal dializálták.

A megrázó történetet csak tovább súlyosbítja, milyen részvétlenül közölték Alexával, hogy a mérgezés következtében el fogja veszíteni egyes testrészeit. „Amikor magamhoz tértem, láttam, hogy elfeketedtek a lábujjaim és a bal alkarom. Valamennyire tudtam mozgatni őket, de akkor nagyon fájtak” – nyilatkozta a sportoló a portálnak, majd így folytatta:

„Pár nap múlva bejöttek az orvosok, és mintha ott sem lettem volna, mondták egymásnak, hogy innen kell levágni az alkart, innen pedig a lábujjakat”

– emlékezett vissza a lány, Alexa, aki ily módon értesült az amputáció szükségességéről.

Fotó: Bors Online

A baon.hu riportja szerint Alexa karját a könyökízület alatt távolították el, az szépen gyógyult, de a lábát ötször kellett műteni, legutóbb két hete végeztek rajta korrekciós műtétet. Két és fél hónapot töltött az intenzív osztályon.

A történtek ellenére a sportoló nem hajlandó elmerülni a keserűségben: hamar új célt talált magának, és határozott jövőképpel is rendelkezik, immár paralimpiai bajnok szeretne lenni. A rehabilitációs programon már túl van, most az erejét és az állóképességét szerzi vissza a hajdúszoboszlói fürdőben.

„Újra kellett tanulnom járni, hiszen az elején még a felállás is gondot okozott. Majd kaptam egy speciális tehermentesítő cipőt, ami a járásban segít”

– idézi a lányt a portál cikke.

„Csak arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy életben maradtam és nem a jobb kezemet vesztettem el,

s azt latolgattam, hogy mikor tudok újra pingpongozni, még ha nem is ugyanúgy, mint korábban. A szüleimet is nagyon féltettem, már könnyes szemmel jöttek be hozzám, de én megnyugtattam őket azzal, hogy paralimpiai bajnok leszek” – mondta a rendíthetetlen lány, aki kiemelte azt is, hogy új célja mellett a családja is segített abban, hogy nem tört meg a lelke.

Fotó: Baon.hu

Ami a segítséget illeti, Alexa pályafutásának támogatására most széleskörű összefogás indult. Még karácsony előtt az asztalitenisz-sport nagyszabású gálát rendezett a segítésére, ahol gyűjtés indult egy, a hétköznapokban és a sportban is nagy segítséget nyújtó robotkarra és egy-egy szilikonpótlás beszerzésére, ami a járásban segíti. Alexa a gálán fogott először ütőt az eset óta.

Jelenleg a hajdúszoboszlói fürdőben kap kezeléseket és mindennap edz, hogy visszaépítse izmait és állóképességét. Várhatóan április körül elkezdheti az edzéseket és ismét önálló életet élhet, ami nagyon hiányzik neki.

Szvitacs Alexandra asztaliteniszező (A TV2 felvétele)

„Az orvosok szerint a sportnak köszönhetem azt, hogy túléltem. Világéletemben sportoltam, a sport megtanítja az embert küzdeni és soha fel nem adni” – mondta.

Bárki segítheti Alexát

A Magyar Asztalitenisz Szövetség gyűjtést szervezett Alexá­nak. A cél, hogy összejöjjön egy robotkar és két, lábra húzható szilikonpótlás beszerzéséhez szükséges 16 millió forint. Eddig ötmillió forint gyűlt össze, de a szervezők reménykednek abban, hogy a fennmaradó 11 millió is gyorsan meglesz. Az alábbi számlaszámon bárki támogathatja Alexát. Erste Bank: 11600006-00000000-82023658 Számlatulajdonos: Szvitacs Renáta. Közlemény: Szvitacs Alexa – Stay Strong.

Borítókép: Szvitacs Alexandra

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!