Segít a mosolyod

2019.04.24. 20:34

Portréfotózással támogatják leukémiás gyerekek gyógyítását

Mint sok más jó ötlet, ez is a közösségi médiából ered.

Egy fotóművésznek az az ötlete támadt, hogy miért ne lehetne portréfotózással beteg gyerekeket támogatni. Az ihletből valóság és az ország egyik legnépszerűbb jótékony kezdeményezése kerekedett ki.

Egy szombathelyi fotós, Lovagi Milán nem mindennapi misszióba kezdett bele az év elején. A művész akciójának fontosságát jól mutatja, hogy rövid időn belül az ország több pontjára is eljutott, és komoly érdeklődést váltott ki. A projekt egy portréfotó-sorozat elkészítése köré épül. Az ötlet szerint a fényképekért a lefotózott alanyok (bárki beülhet az objektív elé) becsületkasszába fizetnek, vagyis teljes egészében rájuk bízzák, hogy mennyi pénzt adnak ki a róluk készített portréfotókért.

A befolyt összeg egy helyre vándorol, ez pedig a Démétér Ház. A Szent László Kórház gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályán évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő csontvelőátültetést, viszont mindössze kilenc apartman áll az érintett családok rendelkezésére. A meglehetősen szűkös kapacitások miatt további házak építése vált szükségessé. A beteg gyermekek ugyanis idővel elhagyhatják a kórházat, de mivel továbbra is gyakori orvosi ellenőrzésre szorulnak, praktikus, ha a szüleikkel a kórház területén lévő Démétér Házba tudnak költözni erre az időszakra. Ráadásul így a gyógyulási folyamat alatt a kicsik a szüleikkel együtt, otthonos körülmények között kaphatnak erőre.

Lovagi Milán kezdetben ezer segíteni szándékozó embert tervezett lefényképezni, csakhogy a projektje olyannyira népszerűvé vált, hogy eddig már közel négyezren támogatták az „arcukkal” a Démétér Alapítványt, amelyhez így összesen több mint kilencmillió forint adomány folyt már be.

Ughy Attila, Budapest XVIII. kerületének polgármestere

Budapesten elsőként a XVIII. kerület csatlakozott a felhíváshoz és indított kampányt a Démétér Ház támogatására. A helyi lakosokkal együtt Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere, Ughy Attila, illetve alpolgármestere, Szarvas Attila is odaállt a fényképezőgép elé a K5 Kult Bistrójában megszervezett eseményen.

„Szívesen csatlakozom ilyen indíttatású elképzelések megvalósításához, már csak azért is, hogy részese lehessek annak a közösségi erőnek, amely ezeknél az önzetlen kezdeményezéseknél kibontakozik. Jó érzéssel tölt el azok közé tartozni, akiknek természetes, hogy segítünk egymáson”

– fogalmazott Ughy Attila.

A fotózás során mindenkiről egységesen fekete-fehér portrékép készül. A projekt zárultával ugyanis Lovag Milán azt is vállalta, hogy egy óriási montázst készít a fényképekből, amelyet szintén felajánl a Démétér Alapítványnak.

Borítókép: Lovagi Milán fotós (középen), Ughy Attila, Budapest XVIII. kerületének polgármestere (jobbra)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!