Hit és szórakozás

2019.07.21. 22:18

Pár nap múlva már a Lóci Játszikra rophatják a református fiatalok

A népszerű zenekarok és az egyéb fesztiválos programok mellett a keresztény hit mélységeiről is szó lesz a református egyház ifjúsági fesztiválján, a Csillagpont találkozón, amelyre július 23. és 27. között kerül sor Debrecenben.

Forrás: csillag.reformatus.hu

A szervezők közleményében „a Kárpát-medence egyik legizgalmasabb, minden tudatmódosító szertől mentes” fesztiváljának nevezik a református ifjúsági találkozót, amelynek fellépői között lesz a Lóci játszik, a Platon Karataev, a The Biebers és a Deniz Live is, valamint Pál Feri atya és Kádár Annamária.

A több mint 3000 résztvevőt Marvel-kvízest, videós és designworkshopok, élő könyvtár és várostrom, valamint kézműves foglalkozások is várják a több mint száz hitéleti, kulturális, közéleti, tudományos, pszichológiai, zenei és sportprogram között.

A közlemény idézi Bedekovics Pétert, a Magyarországi Református Egyház Ifjúsági Irodájának vezetőjét, aki azt ígéri, a Csillagpont találkozó

„kiváló alkalom lesz arra, hogy közösen megéljük: a keresztyén hit modern, vagány, aktuális, és Jézusnak ma is rengeteg fiatal követője van”.

Az idei Csillagpont azt mutatja meg a résztvevőknek, hogyan vesz körbe Isten országa és szeretete mindnyájunkat akkor is, ha eddig nem éreztük, vagy még nem ismerjük – írják a szervezők a találkozó lelki üzenetéről, amellyel kapcsolatban Járay Márton teológus, a fesztivál idei előadója is megosztja gondolatait:

„Néha úgy látom, mintha az egyetemisták azt élnék meg, hogy meg kell tanulniuk alkalmazkodni ehhez a világhoz, mert úgy tudnak érvényesülni. Én ellenben azt szeretném, hogy a fiataljaink azon gondolkozzanak, miként tudják úgy alakítani a világot, hogy az egyre jobban hasonlítson Isten országára.”

A Csillagpont találkozó teljes programkínálata a fesztivál honlapján, ide kattintva érhető el.

Telefonos alkalmazás segíti a tájékozódást a programkavalkádban

A kilencedik református ifjúsági találkozó nagy újdonsága a Csillagpont-alkalmazás, amelyet bárki díjmentesen letölthet androidos telefonjára. A Google Play áruházban elérhető appon keresztül a résztvevők böngészhetik a teljes programkínálatot, összeállíthatnak saját programlistát, de megtalálják benne a találkozó digitális énekfüzetét és a fesztivál térképét, valamint az eseményről született híreket, videókat, fotókat is. A református egyház ezzel a kezdeményezéssel a teremtésvédelmi szempontokat igyekezett érvényesíteni a szervezés során.

Borítókép: Fiatalok a két évvel ezelőtti Csillagpont találkozón

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!