SC21

2017.12.13. 11:53

Olcsóautót készít a PSA Csoport

Nemrég jelentette be a PSA Csoport, hogy visszatér az indiai piacra, először is megvásárolta a Hindustan Motors autógyártót annak chennai üzemével együtt. Ezt épp most modernizálják, a tervek szerint 2020-ra lesznek kész.

India, Dél-Amerika és Afrika számára fejleszti a PSA Csoport az SC21 kódnéven készülő kisautót, amelyből több változatot is készítenek majd – olvasható az Autó-Motor honlapján.

Az évi 100 000 autós kapacitású üzemben majd kifejezetten a fejlődő országok számára kifejlesztett SC21-es kódnevű kisautót gyártják majd, amelynek ötajtós és lépcsős hátú változata is lesz majd – előbbi méretben a Suzuki Swift és Baleno között helyezkedik majd el. A jól értesült források szerint egyébként a PSA Csoport úgy tárgyal a beszállítókkal, hogy évi 400 000 autóhoz lesz szüksége alkatrészre, tehát a dél-amerikai és afrikai piac számára készülő autókat is részben indiai alkatrészekkel fogják összeszerelni.

Az új kisautó egyébként nem az európai kisautók padlólemezére épül, hanem a Dongfenggel közösen fejlesztett Common Modular Platform-ra. Addig is a Peugeot 308 Sedan és 3008/5008 szabadidő-autók forgalmazásával indítja be indiai leányvállalatának működését a PSA Csoport.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!