váratlan döntés

2018.11.29. 18:12

Nem lesznek kínai pandák a prágai állatkertben

Kína az állatokat nem adja el, csak kölcsönzi olyan államoknak, amelyekkel nagyon jók a kapcsolatai.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Xiongmao Jidi

A prágai állatkert leállította a kínai óriáspandák és a hulmánok tenyésztésének projektjét – közölte Miroslav Bobek, az állatkert igazgatója.

A döntés egyik oka, hogy Milos Zeman cseh államfő e heti kínai útja során a korábbi tervektől eltérően nem kért partnereitől pandákat a prágai állatkert számára.

Ezek sajnos politikai lépések, amelyeket mi nem tudunk befolyásolni, és nélkülük a pandák beszerzése szóba sem jöhet

- írja az igazgató a Facebook-oldalán csütörtökön megjelent jegyzetében.

A másik ok, hogy a cseh főváros új vezetése nem ért egyet a pandaprojekttel, nem akarja támogatni.

Kína a pandákat nem adja el, csak kölcsönzi olyan államoknak, amelyekkel nagyon jók a kapcsolatai. Európában jelenleg csak négy állatkertben láthatóak pandák: Bécsben, Madridban, Edinburgh-ban és Saint-Aignanban.

A készülő pandapavilont, amelynek tervezett költsége 200 millió korona (2520 millió forint), Miroslav Bobek szerint más célokra is felhasználható, például medvéket lehetne benne tartani.

A pandapavilon a jelenlegi jegesmedvepavilon helyén épül, előtte egy kis tó és patakocska is lesz, amelyek természetesebbé tehetnék az állatok lakóhelyét. A pavilonban kínai étterem is működne, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Prágára.

A jegesmedvéknek már épül az új, 150 millió koronás pavilon. Jövőre kezdik az új gorillapavilon építését is, több mint 200 millió koronás költségvetéssel.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!