Bűnhődőknek lelki szabadulás

2018.11.03. 07:00

Mit keres Isten a börtönben?

Mi a kereszténység szerepe a fogvatartottak rehabilitációjában, mi köze a lelki életnek a reintegrációhoz, hogy lehet valaki egyszerre elítélt, és olyan ember, akinek megbocsátottak?

A büntetés-végrehajtás elsődleges feladata, hogy a veszélyes bűnözőket távol tartsa a társadalomtól. A fogvatartottak rehabilitációja, amelynek célja a pozitív belső változás, azonban a világ legtöbb országában megoldatlan. A visszaesők aránya Magyarországon közel 50 százalék. E probléma megoldását segítve, 2014 végétől a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben is elindult a börtöncursillo, amely néhány országban már figyelemre méltó eredményeket ért el. A módszer lényege: a három napos intenzív „lelkigyakorlat” alatt az elítéltek szívébe Istent „becsempészni”. A főszereplők sorsa mellett a cursillo segítségével elindult változásból is ízelítőt kaphat a közönség – áll az Isten a rácsok mögött című dokumentumfilm ismertetőjében.

A hazai börtöncursillo négy esztendeje működik immár tíz minden hazai BV-intézetben. A háromnapos esemény az azon részt vevő fogvatartottak életében intenzív, a reintegráció és az önmaguknak való megbocsátás szempontjából mérföldkőnek számító pillanat, egyben közösségi élmény is. Az Isten a rácsok mögött című filmből kiderül: a keresztény közösségek, civilek, a büntetés-végrehajtásban dolgozók, illetve a börtönlelkészek – ökumenikus jelleget szem előtt tartó – együttműködése arról szól, hogy a fogvatartottakhoz eljusson a kereszténység örömhíre, a megbocsájtás, a Jóisten kegyelme és irgalma, illetve a jóra törekvés és a szeretet mint életforma.

Az Isten a rácsok mögött című dokumetumfilmet november 11-én vasárnap, 21:35-től adja a Duna World.

Borítóképünk illusztráció, forrás: az Isten a rácsok mögött című dokumentumfilm előzetese

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!