Járvány

2020.03.18. 08:58

Megsínylik a bolti dolgozók a mostani állapotokat

Hajszoltak és kevesen is vannak az új koronavírus-járvány idején, szabályozást kérnek.

Milánó, 2020. március 8. Védõmaszkos vásárlók egy ABC-áruházban, Lombardia székhelyén, Milánónban 2020. március 8-án, miután a tüdõgyulladást okozó újkoronavírus-járvány további terjedésének megállítására az olasz kormány vesztegzár alá vonta az észak-olaszországi Lombardia tartományt és az országrész 15 másik városát. A vírus eddig 233 ember halálát okozta Olaszországban. MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan

Forrás: MTI / AP / LaPresse

Fotó: Claudio Furlan

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta a Magyar Nemzetnek, hogy

már több mint két hete nem csitul a vásárlási láz: a veszélyhelyzet kihirdetése óta naponta elérik az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét.

Közölte, hogy a kormányzati figyelmeztetések ellenére záróráig több ezer vevő fordul meg a nagy egységekben.

A boltok potenciális gócpontokká válhatnak a vírusfertőzés szempontjából

- emelte ki.

Tartósan erős a nyomás a kereskedelmen, az iparcikküzletek délutáni bezárásának bejelentése óta ráadásul azokat az áruházakat is többen keresik fel, amelyek működése változatlan marad – jegyezte meg Bubenkó Csaba.

Úgy vélekedett, hogy szükséges a teljes nyitvatartási idő a napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletekben, viszont

a kiszolgálásban folyamatosan részt vevő, a nagy tömegek látogatása miatt a vírusfertőzésnek kitett munkavállalóknak is kell a védelem.

Azért, hogy fennmaradjon az ellátási lánc biztonsága, átmenetileg szabályozni lehetne az élelmiszert kínáló üzletek látogatásának körülményeit.

De idővel arra is szükség lehet, hogy meghatározzák: egy alkalommal legfeljebb hány terméket szabad megvásárolni

- hangoztatta Bubenkó Csaba.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy két hete kezdődött a forgalom felfutása, és a dolgozóknak ma már nagyobb árutömeget kell mozgatniuk, mint az ünnepek előtti időszakban.

Az érintettek nehéz fizikai munkát végeznek, a feladat sokkal több, mint valaha volt

- hangoztatta.

Miután hétfőn bejelentették, hogy 15 órakor bezárják az iparcikküzleteket, a vevők ismét megrohamozták a boltokat. Az internetes vásárlási szokások is megváltoztak, az élelmiszerek rendelésekor például nagyon megnőtt a kosárérték, és a leadott igénylések száma többszöröse a korábbinak – mondta Vámos György a Magyar Nemzetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!