Szavazási eredmény

2020.06.25. 11:00

Megosztja olvasóinkat a nyár közepi szeszélyes időjárás

Medárd óta szinte mindennap esik az ország valamely részén, valahol már betelt a pohár (mindkét értelemben), másutt a viszonylag kevés csapadék miatt bosszankodnak.

Forrás: Shutterstock

Medárd napjához számos népszokás köthető, amelyek évszázados népi megfigyeléseken alapulnak. A legismertebb hiedelem az, hogy ha Medárdkor esik, akkor negyven napig esni fog. Úgy látszik, idén ez bejön, hiszen június nyolcadika óta szinte nem telik el úgy nap, hogy az ország valamely részén ne esne. Valahol már betelt a pohár (mindkét értelemben), másutt a viszonylag kevés csapadék miatt bosszankodnak.

Éppen ezért e heti szavazásunkban azt kérdeztük olvasóinktól, mit szólnak a nyár közepi szeszélyes időjáráshoz.

A válaszokra érkezett szavazatok alapján a téma megosztja olvasóinkat.

Kezdjük azzal a két válaszlehetőséggel, amely kérdésünkre a legkevesebb szavazatot kapta, egyaránt 23 százalékot:

Hónapokig nem esett, nagyon kell a földeknek.

Rendkívüli volt a növénytermesztés szempontjából az első féléves időszak közölte a közelmúltban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A több mint két hónapig tartó aszály és a tavaszi fagyok komoly veszteséget okoztak a várható termésmennyiségekben; a csapadék későn érkezett, és a mostani esőzések hevessége is károsítja néhol a növényeket.

Ezt az évet jól elrontották: előbb a járvány, aztán az eső.

A koronavírus-járvány fenekestül felforgatta az életünket. A veszélyhelyzet, a karanténban töltött hosszú hetek sokakat megviselt, amin csak tovább rontott a borús, csapadékos időjárás.

A voksolók 25 százaléka szerint már volt elég csapadék, jöhetne végre a strandidő.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) szerdán azt közölte, a júniusban eddig lehullott csapadék több állomáson meghaladja a 200 millimétert, már most több eső esett, mint az elmúlt 20 év azonos időszakában. A csapadék térbeli megoszlása ugyanakkor nagyon egyenetlen jegyzik meg.

Ami pedig a strandidőt illeti, reméljük, már nem sokat kell várni rá!

Szavazó olvasóink többsége – 29 százalék – szerint az eső jó, de a lezúduló özönvíz nem igazán.

A mostani csapadékos időjárás Budapesten és több vidéki városban is özönvizet okozott: aluljárók, utak, pincék, kertek kerültek víz alá. Az erős szél pedig fákat döntött ki, ágakat szakított le. A tűzoltók folyamatosan dolgoztak a károk felszámolásán. A sok csapadék több folyón villámárvizet, árhullámot indított el.

[eweb-voting id="2595635"]

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!