növekvő igények

2018.04.14. 12:22

Magyarország kezdi elfoglalni a helyét a turisztikai piacon

Budapest és Magyarország egyre népszerűbb úti cél, most kezdi elfoglalni azt a helyét a nemzetközi turisztikai piacon, ahová kerülnie kell - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) alelnöke.

Forrás: shutterstock.com

Fotó: LALS STOCK

Flesch Tamás szombaton az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta, a kelet-közép-európai régióban Budapestnek fontos szerepet kell betöltenie Prágát és Bécset utolérve.

Közlése szerint a tavalyi rekordév volt a magyar turizmusban, nagyrészt a kiemelt sportesemények miatt, és az eddigi adatok alapján az idei év a tavalyinál is jobb lehet, noha nem lesz a 2017-eshez hasonló sportesemény.

Kiemelte: az idei év azért különleges, mert

kilenc hosszú hétvége lesz, ami rekordnak számít.

Az első két hónap adatai alapján látszik, hogy a vendégek több éjszakát töltenek el a szálláshelyeken – ismertette, hozzátéve: a régiók között Hévíz, Hajdúszoboszló, Eger és környéke változatlanul a legnépszerűbb, de egyre több új régió is csatlakozik.

A szobák bruttó átlagára nem változott jelentősen egy év alatt, nem kell sokkal többet fizetni az idén, de az árak alakulása függ az időszaktól – magyarázta.

Flesch Tamás szólt arról, hogy

a szállodák kihasználtsága Budapesten és vidéken egyaránt erőteljesen nőtt,

különösen pozitívnak nevezte a fővárosban a belföldi vendégek számának növekedését január-februárban.

Kitért arra, hogy a 20 ezer meglévő szállodai szoba két éven belül 15 százalékkal növekedhet Budapesten a folyamatban lévő szállodaberuházások eredményeként. Ezt a bővülést azért is fontosnak nevezte, mivel minőségi szálláshelyek jönnek létre, amelyekre igény van.

Borítókép: vendég a Széchenyi Gyógyfürdőben

Shutterstock / LALS STOCK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!