tudomány

2018.03.07. 14:57

Kiosztották az idei Agy-díjat

Négy tudós az Alzheimer-kór kutatásáért érdemelte ki az elismerést.

Az idegtudomány legjelentősebb díját, az egymillió euróval (312 millió forint) járó Agy-díjat idén John Hardy, Bart De Strooper és Michael Goedert Nagy-Britanniában dolgozó neurológusok és Christian Haass német tudós kapták. A szakértők feltárták azokat a kulcsfontosságú fehérjeváltozásokat, amelyek a demencia leggyakoribb változatát okozzák.

Az Alzheimer-kór és a demencia más fajtái mintegy 50 millió embert sújtanak a világon, egyelőre nincs olyan gyógyszer, amely meg tudná állítani a betegséget.

Hardy a díj átvételekor azt mondta, reméli, sikerül új gyógymódokat kidolgozni. A megosztott díj egy részét az Alzheimer-kóros betegek ápolására adományozza.

A tudós – jelenleg a londoni University College professzora – többek között az Alzheimer-kórhoz köthető hibás géneket kutatja. Ezek a genetikai hibák állnak az idegsejtek károsodását elindító béta-amiloid-felhalmozódás hátterében.

Ez az elmélet az Alzheimer-kór kutatásának központi kérdése majdnem 30 éve.

Hardy és kutatótársa, Christian Haass, a Müncheni Egyetem professzora később felfedezték, hogy változik az amiloidtermelés azoknál, akik az Alzheimer-kór egy ritka, örökletes formájában szenvednek.

Michael Goedert, a Cambridge-i Egyetem kutatója eközben egy másik káros fehérje, a tau fontosságát fedezte fel, Bart De Strooper, a brit Demenciakutató Intézet igazgatója pedig azt, hogy a szekretáz nevű fehérjék működését megváltoztató genetikai hibák hogy vezetnek az Alzheimer-kórhoz.

Az idegtudományi Nobelként is emlegetett Agy-díj a legnagyobb pénzjutalommal járó elismerés ezen a szakterületen. A díjazottak megosztoznak az egymillió eurós összegen. A keddi bejelentés után május 9-én Koppenhágában adják át a dániai Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítvány által létrehozott díjat.

Borítókép: Illusztráció / Wikimedia Commons

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!