mint a dohányzás

2019.01.18. 15:58

Kilencmillió korai halálesetet okoz a szállópor világszerte

A több évtizedet felölelő kutatási adatok összegzése jóval nagyobb számot mutat az eddig feltételezettnél.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Pavel Shlykov

A Max Planck Intézet tanulmányáról, amely egyelőre még nem jelent meg, a német ARD televízió számolt be. A kutatók szerint csak Németországban évente 120 ezer halálesetet okoz a szállópor.

A tudósok 16 ország 40 nemzetközi kutatását vizsgálták át, amelyek adatai több évtizedet ölelnek fel. A rendelkezésre álló adatok mennyiségének növekedése az egyik oka annak, hogy a kutatók nagyobb számokat kaptak eredményül – vélte Jos Lelieveld, a kutatás vezetője.

Eszerint a levegőben lévő szállópor ugyanannyi idő előtti halálesetért felelős, mint a dohányzás.

Hasonló eredményre jutott egy másik kutatócsoport, amelynek a PNAS című tudományos lapban jelent meg a kutatása szeptemberben. Ez 41 követéses tanulmány alapján vizsgálta a szállópor (PM2,5) okozta halálozási kockázatot. Méréseik szerint 2015-ben a szállópor 8,9 millió halálesetet okozott világszerte. Ez 30 százalékkal több, mint az a 6,9 millió, amelyet a hagyományos mérési módszerekkel számoltak ki.

A Max Planck Intézet vizsgálata szerint a szállópor-szennyezettség 45 százalékáért a mezőgazdaság, elsősorban a tömeges állattartás a felelős.

A trágya felbomlása, valamint a haszonnövények trágyázása során ammónia kerül a légkörbe, ott más gázokkal, például kénnel és salétromsavval lép kölcsönhatásba. Így jön létre a szállópor. Mint Lelieveld kiemelte, ez az összefüggés évek óta ismert.

A levegő szállóporral való terheltsége összefüggésben van a légutak megbetegedésével és a szív- és érrendszeri problémákkal. A legapróbb részecskék jelentik az egészség számára a legnagyobb veszélyt, mert ezek jutnak el a tüdő legmélyebben lévő részeibe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!