zsebpénz

2018.05.17. 07:10

Kezdődik a nyári diákmunkadömping

Néhány éve még sok diáknak nem tudtak munkát adni az iskolaszövetkezetek, ma már jó eredmény, ha a vállalati partnerek igényeinek a 80 százalékát teljesíteni tudják

Nyíregyháza, 2015. július 9. Egy diákmunkás irodai kisegítõ munkát végez a nyíregyházi önkormányzat hivatalában 2015. július 9-én. A város önkormányzata és intézményei az állami diákmunka programban 146 diákot foglalkoztat egy hónapig, napi hat órában. MTI Fotó: Balázs Attila

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Balázs Attila

Mintegy 30-40 százalékkal ugrik meg a munkát vállaló diákok száma a szünidő alatt. „Tavaly körülbelül 14 ezer diáknak adtunk munkát nyáron, egész évben pedig nagyjából 18 ezernek. Idén ugyanekkora létszámra számítunk” – mondta a Világgazdaságnak Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet jogi és kommunikációs igazgatója. Hozzátette, arányaiban nem változik a szám, a demográfiai csökkenés miatt azonban kevesebb fiatal vállal munkát, miközben céges oldalról egyre többre lenne igény.

Az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet tapasztalatai szerint legalább 50 százalékkal több diák vállal munkát a nyári szünet alatt, mint tanítási időben. Néhány éve megfigyelhető új trend, hogy a szezonalitás korosztályt tekintve is eltolódik, nyáron ugyanis egyre több a 16-18 éves dolgozó.

A fiatalok gyári betanított munkásként, kereskedelmi egységekben, szállodákban, éttermekben, strandokon, irodákban, fesztiválokon is dolgoznak, de sokan élnek azzal a lehetőséggel is, hogy diákmunkával szerzik meg a tanulmányukhoz szükséges szakmai gyakorlatot – hangsúlyozta a Világgazdaságnak Pataki Zoltán, az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet elnöke. Erre ugyanis 2016 nyara óta lehetőség van.

A munkák népszerűsége a diákok ambícióitól is függ. Vannak, akik már a diákéveik alatt elkezdik a karrierépítést, míg mások a tanulmányaik időszakában szeretnek inkább kikapcsolódni munka közben, és egyszerűbb feladatokat választanak. Az elmúlt évekhez képest azt a változást tapasztaljuk, hogy

egyre kevésbé mennek a munka után a diákok, inkább megvárják a lehető legjobb ajánlatot

– mondták lapunknak az Y Generáció Iskolaszövetkezetnél.

A diákbérek igazodnak a mindenkori minimálbérhez, eszerint

2018-ban a fiatalok órabére is bruttó 794 forintnál kezdődik.

A fizetést nagyban befolyásolja a munka jellege, az, hogy milyen kompetenciákra, előtanulmányokra és nyelvtudásra van szükség a feladatok elvégzéséhez. A Fürge Diák jogi és kommunikációs igazgatója rávilágított, hogy a keresetek földrajzi elhelyezkedés szerint is eltérnek: míg az ország keleti részében zömében minimálbérért dolgoznak a diákok, addig az északnyugati területeken 850-950 forintot keresnek óránként, Budapesten pedig ez az összeg már az ezer forintot is eléri. Ezek az átlagbérek.

Van néhány kiugró eset is, például egy banknál rendszergazdai feladatok ellátásért 2000-2500 forintos órabért is adnak, nyár végén pedig még akár 300 ezer forintos jutalmat is. Az ilyen munkák aránya viszont ezer munkából egy, tehát elenyésző.

Általában bruttó 900-1000 forintos órabérért dolgoznak a diákok, bizonyos helyeken azonban a hét végi munkavégzésért pótlék jár, és akár 50-100 százalékkal is magasabb órabért kapnak

– hangsúlyozta az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet elnöke.

Borítókép: Egy diákmunkás irodai kisegítő munkát végez a nyíregyházi önkormányzat hivatalában 2015. július 9-én.

MTI Fotó / Balázs Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!