a bor világnapja

2020.05.25. 12:00

Jól teljesítettek az Irsai Olivér borok a teszten (videó)

Irsai Olivér borokat vizsgált legújabb Szupermenta tesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a 25 minta mindenben megfelelt a hatósági és a laboratóriumi ellenőrzésen is.

Forrás: Shutterstock

Az Irsai Olivér borok napjaink sláger termékeinek számítanak. A Nébih szakemberei a kereskedelmi láncok kínálatából, tehát a széles körben elérhető termékek közül, 25 Irsai Olivér bort vizsgáltak a legújabb Szupermenta teszten. A borok mindegyike 2019-es évjáratú, 24-et száraz kategóriába soroltak előállítóik, míg egynek a címkéjén nem tüntették fel az édességi fokozatot.

A hivatal közleménye szerint a laboratóriumi elemzések során több mint 50 paraméter vizsgálatát végezték el a szakemberek. Többek között a termékek alkoholtartalmát, kén-dioxid, valamint illósav és összes savtartalmát is megmérték. A tesztelt borok alkoholtartalma – címkéjük szerint – 10,3 és 13,2 százalék között mozgott. A feltüntetett értékeket a laboratóriumi eredmények is megerősítették. Általánosságban elmondható, hogy a vizsgált borok beltartalmi és élelmiszerbiztonsági jellemzői megfeleltek az előírásoknak.

Ahhoz, hogy egy bor kereskedelmi forgalomba kerülhessen, az előállítónak először teljesítenie kell az úgynevezett forgalomba hozatali engedélyezési eljárást. A vizsgált 25 Irsai Olivér mindegyike rendelkezett érvényes forgalomba hozatali engedéllyel. Emellett a Nébih szakemberei az engedélyezési eljárás során leadott termékminták analitikai értékeit is összehasonlították a polcokról levett borok vizsgálati eredményeivel.

Megnyugtató, hogy sem minőségben, sem a beltartalmi értékekben nem találtak eltérést a minták között.

A jelölésvizsgálat sem tárt fel hiányosságokat, a 25 borászati termék mindegyike eleget tett a jogszabályokban előírtaknak.

A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket.

A dobogó legfelső fokára a Frittmann Irsai Olivér száraz fehérbor állhatott, második helyen a Font Irsai Olivér végzett, míg a harmadik helyet a Dubicz Irsai Olivér száraz fehérbor érdemelte ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!