Festileaks.com

2018.10.08. 16:02

Jelentős nemzetközi díjat nyert a Balaton Sound

Hollandia vezető fesztivál-weboldala a balatoni rendezvény kiváló logisztikáját méltatta komoly elismerésre.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Bodnár Boglárka

A Festileaks.com munkatársai, számos európai fesztivál mellett, idén a Balaton Soundon is jártak. Feladatuk, hogy a fesztiválokról beszámolókat készítsenek és ezek alapján értékeljék a különböző rendezvényeket. A komoly presztízsű megmérettetésen a Balaton Sound a “Best Logistics” díjat kapta idén.

Az értékelésben elmondták, hogy míg Európa keleti részén a közlekedés nem mindig megfelelő, a Balaton Sound kapcsán ezt nem tapasztalták. Megemlítette a jelentés, hogy Belgiumból még különvonat is érkezett.

Mindemellett a reptérről is könnyen el lehetett jutni a fesztivál helyszínére különböző transzferekkel. Dicsérték a Balaton Sound kempingezési lehetőségeit, a tágas teret és a kiemelkedő szolgáltatásokat, például a bérelhető és a helyben vásárolható sátrakat, a zuhanyzók számát.

Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője elmondta, “a díj elnyerésében szerepet játszhatott a fesztiválon idén bevezetett Safety First programunk, melyben a fesztiválozók biztonságos szórakozása érdekében szakértőket kértünk fel különböző területekről, hogy az általuk általában tapasztalt „fesztivál-problémákat” kiküszöbölhessük. A díj e program sikerét is jelenti.”

“Hollandia vezető fesztivál-weboldala, a Festileaks.com díjai minden évben nagy figyelmet kapnak, így a díjazott fesztiválok ismertségét is jelentősen növeli” – mondják a díj létrehozói.

A Festileaks Festival Awards 2018 díjazottjai:

Legjobb felhozatal: Mad Cool, Spain (9,3)

Legjobb hangulat: Down The Rabbit Hole, Netherlands (9,2)

Legszebb helyszín: EXIT Festival, Serbia (9,5)

Legjobb kísérőrendezvény: Zwarte Cross, Netherlands (9,2)

Legjobb kaja és pia: Electric Castle, Romania (8,9)

Legjobb logisztika: Balaton Sound, Hungary (8,7)

Az év legjobb fesztiválzenekara: Pearl Jam

Borítókép:

A holland díj tanúsága szerint nem csak az óriáskerék volt az a közlekedési eszköz, amelyik jól szuperált a Balaton Soundon. A felvételen a közönség látható Jonas Blue (Guy James Robin) brit dj koncertjén a Balaton Sound fesztiválon Zamárdiban 2018. július 5-én.

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!