Motiváció az egészségre

2019.01.14. 10:25

Itt ingyen bringát adnak, ha a gyerek jól tanul, és a szülő nem cigizik

A szíriai határ mentén lévő török Kilis város így próbálja élhetőbbé tenni a várost és egészségesebbé lakóit.

Több ezer kerékpárt oszt ki Kilis város olyan gyermekeknek, akiknek egyik rokona leszokik a dohányzásról, vállalja, hogy kicsit jobban fog tanulni, és napi egy órát nyeregben tölt – számol be róla a csalad.hu cikke.

A portál a brit Guardian lap helyszíni riportját foglalja össze, mely szerint Kilisben az utcák zajosak a kétkerekű, motor hajtású járművektől, ami önmagában nem is volna annyira különleges, azonban itt a nagyjából 90 ezer török lakó mellett legalább ennyi, ha nem több szíriai menekült él, akik a polgárháború kitörése után napok alatt lepték el Kilist és környékét.

Az elképesztő zsúfoltságnál csak a biztonsági helyzet az elkeserítőbb:

Kilis az elmúlt években nem csak a menekültek miatt, hanem a várost érő rakétatámadások miatt is a nemzetközi híradások fókuszába került. A polgármester, Hasan Kara azonban azt szeretné, ha a települést másról ismernék világszerte, méghozzá az élhető környezetről és az egészséges lakóiról – emeli ki a cikk.

Mint írják, a polgármester nagyszabású kerékpárosítási kampányt indított: összesen 15 ezer kétkerekű járművet szeretne kiosztani a helyi fiatalságnak, hogy sportosabbak legyenek, illetve hogy könnyebben és csöndesebben lehessen közlekedni a patinás belvárosban. Az elvárások között szerepel, hogy

az ifjonc egyik rokonának le kell szoknia a dohányzásról, az újdonsült bringabirtokosnak pedig vállalnia kell, hogy az addigiaknál jobb tanulmányi eredményt produkál, és naponta legkevesebb egy teljes órát nyeregben tölt.

A programhoz nagy reményeket fűznek, hiszen a jelenlegi helyzet nem csak a zsúfoltság miatt tarthatatlan. Sok robogón nem is kettő, hanem olykor három, négy ember ült. Egész családok utaznak együtt ezeken az apró kis gépeken. Nem elég, hogy erősen túlterhelik a motorokat, de szinte senki sem hord bukósisakot – idézi a csalad.hu a Guardian riporterét. A polgármesteri hivatal munkatársai azt remélik, hogy bár ilyen forgalomba kiengedni a kiskamaszokat talán vakmerő vállalkozásnak tűnik, azonban ha tömegével jelennek meg az utakon, a felnőttek hozzáállása és a közlekedési morál is viszonylag hamar megváltozhat.

A cikk hangsúlyozza, hogy a program nem csak az ingyenbiciklik kiosztásából áll: egyre több zárt kerékpárutat szeretnének építeni a városban. Már két mérföld, vagyis nagyjából négy kilométer utat alakítottak ki kerékpárosoknak.

A városvezető azt szeretné, ha a hálózat 40 kilométeresre bővülne, elérné a belváros és a bazár legfontosabb részeit, a centrum szinte teljesen bejárható lenne kerékpárral.

Nehézséget, mint általában, most is az anyagi források szűkössége okoz, a kerékpárutak építésére nincs meg a város forrása, ezért abban reménykednek, kapnak támogatást a központi kormányzattól, illetve az Európai Uniótól.

Borítóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!