Tömeges fánkkóstolás

2020.02.05. 07:42

Guinness-rekordra készülnek a nagykanizsai fánkfesztiválon

Háromnaposra bővül és új helyszínként Zalakaroson is lesznek programjai a minden évben több ezer látogatót vonzó nagykanizsai Országos Farsangi Fánkfesztiválnak, amelyen új Guinness-rekordot is szeretnének felállítani.

Forrás: Pixabay

A február 20-án kezdődő tizenkettedik fánkfesztivál főszervezője a nagykanizsai VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.

Az első napról Száraz Csilla, a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatója elmondta: farsangi élményekről szóló a múzeum gyűjteményét is gyarapító fotópályázatot hirdettek, amelyre február 12-ig lehet még jelentkezni, a legjobb alkotásokból pedig kiállítást rendeznek.

Az ördög ünnepe címmel tudományos konferenciát is tartanak, amelyen négy dunántúli megye néprajzkutatói számolnak be arról, hogy miként változtak a farsangi hagyományok a 19. század óta.

Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója elmondta, hogy február 21-én, pénteken délután új helyszínként a fürdő száraz és vizes farsangi gyerekprogramokra vár mintegy 200 fiatalt, a családoknak pedig kedvezményes belépőt kínál. Mivel a fürdő az idei esztendőt a gyerekek évének szenteli, ez egyben a nyitóprogramja is az egész éves rendezvénysorozatnak.

Kámánné Szép Terézia fesztiváligazgató a fő attrakciónak számító szombati programokat említve kitért a délelőtti belvárosi maskarás felvonulásra, amelyet Cser György kisbíró vezet idén is, illetve az egész napos kikapcsolódást kínáló kísérő programokra, amelyek helyszíne a Kanizsa Plaza. Szombat délután itt tartják a fánksütő csapatok versenyét, illetve rekordkísérletre is készülnek.

Ugyanezen a fesztiválon még 2013-ban állították fel a tömeges fánkkóstolás Guinness-rekordját, amit akkor tudnak most megdönteni, ha minimum 1200-an egyszerre fogyasztanak a farsangi finomságból.

Pálfi Zsuzsanna cukrászmester, zsűrielnök kifejtette: a hagyományos fánksütő versenyre február 12-ig várnak még csapatokat. Eddig húsz közösség jelezte, hogy részt vesz a megmérettetésen, a hazaiakon kívül szlovén, horvát és szerb csapatok is. A jelentkezők hagyományos, különleges, illetve különleges táplálkozási igényt kielégítő fánkokkal versenyeznek, helyben készült vagy otthonról hozott változatokkal.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!