kapaszkodó

2020.07.21. 15:24

Fülöp Attila: kötődést és bizalmat szeretnénk adni a gyermekeknek

A gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalok honvédelmi pályaorientációjáról írt alá együttműködési megállapodást az Emmi, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség.

Székesfehérvár, 2020. július 20. A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ lakói a Magyar Honvédség katonai életpályát bemutató foglalkoztató programjain az intézmény udvarán, Székesfehérváron 2020. július 20-án. Ezen a napon a központban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Honvédelmi Minisztérium (HM), a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség képviselői együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek célja, hogy a gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalok különböző programok segítségével megismerkedjenek a honvédelemmel, valamint a Magyar Honvédség nyújtotta életpálya-lehetőségekkel. MTI/Vasvári Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Fontos, hogy a gyermekvédelem rendszeréből kikerülő, felnövő fiataloknak legyen olyan céljuk, amely „megtartja őket az életben” – hangoztatta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Székesfehérváron, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban.

Az Emmi, a Honvédelmi Minisztérium (HM), a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség képviselői a gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalok honvédelmi pályaorientációjáról írtak alá együttműködési megállapodást.

Az eseményen Fülöp Attila úgy fogalmazott: az együttműködés célja olyan kapaszkodót nyújtani a gyermekvédelemben nevelkedő fiataloknak, ami stabillá tudja tenni az életüket.

Hangsúlyozta: ma Magyarországon 23 ezer gyerek él családjukból kiemelten nevelőszülőknél vagy gyermekotthonokban, intézményekben. A kormány elkötelezett abban, hogy a gyermekvédelmet családközpontúvá tegye, ezért is indította el a Befogadlak programot – közölte.

Azt mondta: a honvédelmi pályaorientációs Vértezd fel magad! program egyszerre szolgál gyermekvédelmi és honvédelmi célokat, hogy a gyermekvédelem rendszerében élő fiatalok tanuljanak, kapjanak ismereteket a honvédelemről, a hazaszeretetről és a sportról. Kötődést és bizalmat szeretnének adni a gyermekeknek, a honvédség és a sport pedig ilyen irány, ezért a programot minden Magyarországon gyermekvédelmi rendszerben élő gyermek részére eljuttatják – közölte Fülöp Attila.

Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára a Magyar Honvédséget az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatójának nevezte. Szeretnék elérni, hogy a gyermekvédelem rendszerében élők az együttműködés segítségével hátrányukból „előnyt tudjanak kovácsolni” – mondta a politikus. Kiemelte: a Magyar Honvédség az elmúlt négy hónapban is bizonyított, a koronavírus-járvány idején a katonák megmutatták azt, hogy mi a társadalmi felelősségvállalás.

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke fontosnak nevezte, hogy a gyerekek kötődjenek a hazához, a szülőföldhöz. Nevelésük során „adjunk nekik szárnyakat”, hogy nagy célokat tűzzenek ki, sikereket érjenek el életükben, és ők is családot alapítsanak – mondta.

Hozzátette: a képzés során az ismeretek átadása mellett az érzelmi intelligencia fejlesztésére is koncentrálni kell, a Honvédelmi Sportszövetség pedig a sporttevékenységeken keresztül járul hozzá nevelésükhöz.

Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka nagy családnak nevezte a honvédséget. Közölte: örömmel vesznek részt az együttműködésben, mert a honvédelmi és haderő-fejlesztések egyik központi eleme a humán erőforrás, a katona.

Borítókép: A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ lakói a Magyar Honvédség katonai életpályát bemutató foglalkoztató programjain az intézmény udvarán, Székesfehérváron 2020. július 20-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!