Szülőknek is szól

2018.04.04. 11:42

Érdekes újítás a gyermekek egészségtudatos nevelésében

Egy felkészült és motivált dentálhigiénikus hölgy, Schmuck Andrea maga mellé állította a legkiválóbb szakembereket, és együtt életre hívták a Fogtündér az oviban című programot.

Bizonyára Neked sem kell bemutatnunk a fogmosásért vívott, napi kétszeri végeláthatatlan küzdelmet.

A család legkisebb tagjai ugyanis kifogyhatatlan eszköztárral rendelkeznek Hogyan ússzuk meg a fogmosást-területen. Mi pedig szülőként igyekszünk kreatívan felvenni velük a harcot:

  • Politikailag korrekt eszközökkel (Kérlek, gyere fogat mosni!)
  • Vallásos megnyilvánulással (Könyörgök, gyere már fogat mosni!)
  • Üzleti kommunikációval (Ha megmosod a fogad, cserébe olvasok egy Kuflit.)
  • Kihasználva a hierarchiát (Ha nem mosol fogat, holnap nincs csoki)!
  • Egy eszményi világban azonban nincs szükség erre; a gyerkőcök önként, mosolyogva ragadnak fogkefét reggel és este.

    És itt jön a csavar-ugyanis ez az idea valósággá válik

    Egy felkészült és motivált dentálhigiénikus hölgy, Schmuck Andrea ugyanis maga mellé állította a legkiválóbb szakembereket, és együtt életre hívták a Fogtündér az oviban programot.

    Mesés környezetbe kerül a fogmosás témája

    Nem meglepő módon pedig ez a törekvés országszerte egyre nagyobb érdeklődésre tesz szert, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A gyerekek és a szülők egyszerűen rajonganak Andi foglalkozásaiért.

    De mi is ez pontosan?

    Andi előzetes egyeztetés alapján személyesen látogat el az óvodákba, hogy ott egy feledhetetlen, interaktív előadást tartson:

  • Az első felvonás Rozmár Rezső meséje (a fogszuvasodásról) látványos bábjáték formájában.
  • Ezután egy nagy posztert közösen színeznek ki a minidelikvensek.
  • Plakkfestő tabletta segítségével Andi megnézi van-e lepedék a lurkók fogán, majd játékosan megtanítja őket helyesen fogat mosni. Andi asszisztense Sparkly, az ingyenesen letölthető, bájos alkalmazás.
  • A bizalom és a baráti hangulat kialakítását követően a gyermekek alapos szűrésen vesznek részt, az eredményeket pedig egy státuszlapon kapják meg később a szülők.
  • Végezetül mindenki remek ajándékokat vihet haza a részvételért.
  • Összességében tehát

    A gyermekek egy klassz délutánnal és kellemes élményekkel lesznek gazdagabbak; a szülők pontos dokumentációkat és javaslatokat kapnak szájápolás, fogászat és logopédia témájában, nem utolsó sorban pedig észrevétlen fejlődik a kicsik egészségtudatos hozzáállása, és oldódik a fogorvostól való félelmük.

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!