fogyaszt

2019.08.18. 06:08

Egyen inkább étcsokit!

Talán kevesen tudják, hogy nemcsak egészségesebb a tejcsokinál, de rendszeres fogyasztása megvédhet minket a szív- és érrendszeri bajoktól, a depressziótól, valamint az elhízástól is.

Forrás: Shutterstock

A legnagyobb előnye a csokinak, hogy a benne lévő kakaótartalom magas arányban tartalmaz flavonoidot, amely antioxidáns hatással bír, azaz mindenféle káros oxidációs folyamattól védik sejtjeinket, továbbá megakadályozzák a zsírsejtek lerakódását – írja az Origó.

A kakaóban lévő összetevők közül ki kell emelni a teobromint is, amely az idegrendszerünket erősíti, illetve a koffeint, amely serkentőleg hat agyműködésünkre. A koffeintartalma persze jóval alacsonyabb, így nyugodtan fogyaszthatják azok is, akik nem szeretnek kávézni. Persze nem maradhat ki az a jótékony hatása sem a csokinak, ami miatt igazából szeretjük, főleg a nők azok, akik számára örömforrás a csokievés.

A csokoládé ugyanis tényleg tartalmaz egy anandamid nevű vegyületet, ami valóban örömérzetet okoz, ezért függőséget is kiválthat.

Ám az étcsoki rendszeres fogyasztása számos más kedvező hatással is bírhat, például segít az emlékezőképességünk fejlesztésében is. Ezért vizsgaidőszakban kifejezetten javasolt az egyetemistáknak, érettségi előtt állóknak, vagy bárkinek, aki egyszerűen csak szeretné karbantartani a memóriáját.

Mennyi csokit együnk?

Az étcsoki ugyan egészségmegőrző, de ez nem jelenti azt, hogy egy egész táblával felfalhatunk belőle akármikor, hiszen akkor már nem jótékony, hanem egészségkárosító hatással fog bírni. Az étcsoki az igazi példa arra, amikor igazán élvezni kell az ízeket, ugyanis

2-3 kockánál nem ajánlatos többet nassolgatni belőle.

Kiváló desszert lehet egy-egy főétkezés után, hiszen nem nehezíti el a gyomrot, viszont megadja azt a finom, gyengéd édes érzést. Imádjuk azt a kevés percet is, amikor érezzük, ahogy a csoki lassan olvadozik, és krémessé válik a szájban.

Védi és táplálja a bőrt

A tiszta kakaó nagyon gazdag flavon antioxidánsokban, ezért kedélyes bőrápolás a csokoládéfogyasztás. Védik a bőrt az UV-sugárzástól is. Egy németországi, 2006-os tanulmány szerint 12 héten át napi 326 mg-os mennyiség növelte a bőrszövetekben a véráramlást, és fokozta a bőr hidratálódását.

Javítja a véráramlást

A magas vérnyomás olyannyira alattomos betegség, hogy sokan azt észre sem veszik, csak egy-egy rutinvizsgálat során derül rá fény. Hosszú távon a kezeletlen magas vérnyomás kiváló táptalaja a stroke-nak, látásvesztésnek, vesebetegségnek és a napjainkban egyre több figyelmet kapó demenciának is. A kakaó polifelontartalmának köszönhetően napi pár kocka magas kakaótartalmú csokoládéval javíthatunk vérnyomásunkon is, az étcsokoládé ugyanis javítja a vérkeringést.

 

Címkék#étcsoki

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!