Szavazási eredmény

2021.09.09. 12:14

Az utószezonban is sokan készülnek a Balatonra, ahol nem csak fürdeni lehet

Gyönyörű szeptemberünk van – legalábbis akkor még, amikor ezt a cikket írjuk. Ezért – bár elindult az iskola, és lassan a munkahelyi élet is visszaáll a nyári szabadságolások előtti kerékvágásba – talán joggal firtattuk hét eleji szavazásunkban, hogy vajon tervezik-e olvasóink leruccanni a Balatonra vagy akár máshová az utószezonban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ki kell használni a jó időt – jelentette ki a válaszadók 45 százaléka, akik viszont azt is hozzátették, hogy ők most nem a magyar tengerre készülnek, hanem más úti célt keresnek magunknak. Ők talán messzebb élnek a magyar tenger partjától, vagy a nyáron már jártak ott, és az őszi hétvégéken az ország más kincseit fedezik fel maguknak. Érezzék jól magukat, bárhová tervezzék is őszi kirándulásaikat!

A többiek a Balaton mellett voksoltak, hangsúlyozva, hogy bizony nem csak fürdőzésre, hanem sok-sok másféle, akár ősszel is űzhető tevékenységre, például bringázásra vagy kirándulásra is alkalmas a tó partja és annak szűkebb-tágabb környéke, ráadásul ilyenkor még a tömegtől sem kell tartanunk. Olvasóink 22 és 27 százaléka jelölte meg az erre vonatkozó válaszlehetőségeket a sajátjaként. Arról, hogy mennyire igazuk van, bárki meggyőződhet a likebalaton.hu balatoni hírportál programkínálatából.

[eweb-voting id="4188140"]

Egy szűk – mindössze 6 százalékos -, de annál keményebb mag pedig még azt is bevállalja, hogy szeptember ide vagy oda, a víz lehűlése ellenére is megmártózik a Balaton vizében, talán még a finn turistákat is megszégyenítve. Lélekben mi is velük vagyunk! Csak meg ne fázzanak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!