Segítségnyújtás

2021.05.05. 15:10

A járványhelyzetben sem engedi el a rászorulók kezét az Ökumenikus Segélyszervezet

Hamarosan a személyes találkozásra is lesz lehetőség.

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

Az elmúlt több mint egy évben rendkívüli szabályok bevezetésével, rugalmas és kreatív megoldásokkal működtek az intézmények. Így kisebb csoportokba szervezett ellátási formákban, online térben és telefonon, de folyamatosan támogatást nyújtottak és nyújtanak az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberei.

A járványhelyzet megnehezítette az ellátást

A járványhelyzetben a folyamatos fertőtlenítésen és a védekezési protokoll végrehajtásán túl is számos extra feladatot kellett ellátnia az intézményeknek. Az átmeneti otthonban élő családok karanténba kerülése esetén például a teljes ellátásukat az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak kellett megoldania. A szervezet emellett segíti a hozzájuk fordulókat az oltási regisztrációban is, hiszen többeknek eszköze, internetelérése vagy akár e-mail-címe sincs.

A szervezet igény szerint akár az egész oltási protokollon végigkíséri a rászorulókat
Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Folyamatosan a rászorulók rendelkezésére áll továbbá az Országos Segélyközpont is, ahová az elmúlt 12 hónapban kétszer annyi hívás érkezett, mint korábban. Sokan kértek élelmiszert, fertőtlenítőszereket és a védekezéshez szükséges felszereléseket, mint például maszkot. Számos családnál a munkahely elvesztése okozott komoly anyagi problémát. A gyermekek esetében pedig a tanulásban való lemaradás a legnagyobb gond, így az online oktatás otthoni biztosításához kértek támogatást, főként a digitális eszközök vagy az internetkapcsolat hiánya miatt.

Ezenkívül igyekeznek segítséget nyújtani a kapcsolati erőszak érintettjeinek, akiknek a bántalmazóval való még szorosabb együttélés problémájával kell megküzdeniük. További nehézséget okoz, hogy a bezártság sokaknál depresszióhoz is vezethet. Így a fokozatos nyitás alatt poszttraumás esetek felszínre kerülésére számítanak a szakemberek. Ezért az Ökumenikus Segélyszervezet budapesti, miskolci, szolnoki és orosházi krízisambulanciái szociális szakemberekkel, jogászokkal és pszichológusokkal várják az őket felkeresőket.

A szervezet debreceni, budapesti és gyulai hajléktalanokat segítő intézményei szintén leállás nélkül nyújtottak támogatást a rászorulóknak az elmúlt egy évben. Ez azért kiemelten fontos, mivel egy olyan társadalmi réteg ellátását végzik, amelyet kiemelten sújt a járványhelyzet. A biztonsági előírások szigorú betartásával működő nappali melegedők és éjszakai szállást biztosító intézmények segítenek az oltási regisztrációban és szükség esetén az oltási pontra való eljutást is megszervezik.

A karanténban lévőkhöz érintés nélkül juttatták el a szükséges élelmiszereket
Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

A lelki és mentális problémákkal küzdőket segítő egri intézmény vezetője, Szabó Katalin azt is elmondta, hogy a járvány és az oltással kapcsolatos információk sok esetben fokozták támogatottjaik szorongását. Az ilyen jellegű gondokat online és telefonos kapcsolattartással próbálják orvosolni, de főként az egyedül élő ellátottjaiknak hiányoznak ennek ellenére is a közösségi programok, a csoportfoglalkozások és a kirándulások.

Elindult a fokozatos nyitás

Bár még koránt sincs vége a rendkívüli helyzetnek, a szervezet intézményei készülnek az egész társadalmat érintő nyitásra. Így várhatóan hamarosan a virtuális térbe kényszerült találkozások és a speciális módon megszervezett segélyakciók a megszokott formában folytatódhatnak. Ezzel együtt az intézmények tagjai remélik, hogy újra nagy számban kapcsolódnak majd be önkéntesek a munkába.

Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó is lelkes támogatója a szervezet munkájának
Fotó: Fekete Dániel / Ökumenikus Segélyszervezet

Elindultak továbbá az egyéni gyermekfejlesztések a szervezet Biztos Kezdet Gyerekházaiban. Május első felében pedig újra elkezdődnek a csoportos gyerekfoglalkozások is, természetesen az aktuális járványügyi előírások maximális betartásával. Bár a Szendrőben, Olaszlikán, Kaposváron és Boldogkőújfaluban működő intézményekben a karantén alatt is igyekeztek például mosási lehetőség biztosításával, családlátogatással, élelmiszerosztással, valamint az olaszlikai tanodában online tanítással és tanácsadással támogatni a gyerekeket és családjaikat, Viszoczky Zsuzsanna intézményvezető elmondta, nekik és segítettjeiknek is nagyon hiányzik a megszokott találkozás. Az alsó osztályos gyermekeket már kisebb csoportokban fogadják is délutánonként, a felsősök személyes korrepetálása pedig várhatóan május 10-től indul.

A gyerekek újra részesülhetnek az intézmények napközis ellátásában
Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

A családokat támogató, Budapesten, Orosházán, Szolnokon, Kastélyosdombón és Miskolcon működtetett átmeneti otthonokkal kapcsolatban a szolnoki intézmény vezetője, Sándorné Pólik Róza elmondta, hogy a családok befogadása és az ellátás a nehézségek ellenére is folyamatos. A bent lakó gyermekeknek kis csoportos programokat és tanulást segítő alkalmakat tartanak. Reményeik szerint a gyermeknapot már nagy közösségi programként szervezhetik meg. Az intézményvezető kiemelte, hogy a fertőtlenítésre, a maszkviselésre és az egyéb biztonsági intézkedésekre hosszú távon is kiemelt figyelmet fognak fordítani, ahogyan az Ökumenikus Segélyszervezet többi intézményében.

A személyre szóló csomagokban élelmiszert és háztartási eszközöket is kapnak a rászorulok
Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Fokozatosan nyitnak a szervezet intézményeinek látókörében élő gyermekes családokat segítő Közösségi Pontok is. Az újraindítás a személyes találkozásokra épülő programok miatt kiemelten fontos az intézmények életében. Bár online folyamatosan tartották a kapcsolatot a közösséggel, a hosszú szünet miatt szükséges lehet újratervezni az intézményi programokat. A szervezetet támogató Jelenlét Pontok munkáját ugyanis erősen korlátozták a járványhoz kapcsolódó lezárások, így a felzárkózó településeken fel kellett függeszteni a felméréseket, a közösségi programokat. Viszont elkezdődött már a háztáji gazdálkodáshoz szükséges vetőmagok osztása, hamarosan pedig a palánták átadása is megtörténik, valamint folytatódik az úgynevezett kályha-program, amely a fűtés mellett sok családnak biztosítja a főzési lehetőséget.

A dunavarsányi idősek otthona a feloldott látogatási korlátozásoknak köszönhetően fokozatosan nyitja meg kapuit. Jelenleg egyszerre legfeljebb 2-3 látogató érkezhet, de a távolságtartási szabályokat betartva, csak kesztyűben és maszkban találkozhatnak az idősek és szeretteik.

Mivel a járványhelyzetben még többen igénylik a segítséget, a szervezet köszönettel fogad pénzadományokat honlapján, a www.segelyszervezet.hu oldalon. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját az adó 1%-ának felajánlásával, az 19662927-1-43 adószámon keresztül is lehet támogatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!