minden falat számít

2018.09.26. 14:04

A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend

A kedélyállapotunk sok mindentől függ, többek közt az étrendünk is hatással van rá, ezért nem mindegy, mit eszünk.

Young woman relaxing on garden patio eating salad

A gyümölcsök, zöldségek, gabonaételek – köztük teljes kiőrlésű kenyér- és tésztafélék, barna rizs -, olajos magvak, olívaolaj és kevés hal, hús, valamint tejtermék fogyasztásán alapuló étrend a kedélyállapotra is hatással van egy új kutatás eredményei alapján, amelyet a BBC ismertetett.

A Molecular Psychiatry című szaklapban közölt tanulmány szerzői az utóbbi nyolc év 41 tanulmányát elemezték. A University College London kutatócsoportját Camille Lasalle vezette, aki elmondta, hogy az eddigi bizonyítékok azt mutatják,

lehetnek ételek, amelyek csökkentik a depresszió kockázatát,

noha egyelőre nincsen elegendő klinikai teszteredmény, amely ezt igazolná.

Az étel és a kedélyállapot közötti összefüggést nehéz megmagyarázni, mert sok egyéb tényező is szerepet játszhat ebben. A depresszió – többek között – étvágyvesztést okozhat, és aki nagyon rossz kedvű, nem is törődik magával megfelelően.

A boldog ember nagyobb eséllyel él egészségesen, többek között kevesebb alkoholt fogyaszt, amely köztudottan hajlamosít a depresszióra.

Lehetséges, hogy az egészségtelen – túlcukorozott, erősen feldolgozott – ételek fogyasztása növeli a depresszió kockázatát, ezért fontos, hogy ezek a fogások kikerüljenek az étrendből.

Szakértők szerint szigorúan ellenőrzött klinikai tesztek nélkül nem tudható, mekkora hatása lehet a mediterrán étrendnek a depresszióra.

„Széles körben elfogadott nézet, hogy szoros a kapcsolat a között, mit eszünk és hogyan érezzük magunkat, a vércukorszint például hat a kedvünkre és az energiáinkra. Ha azonban az ember depressziót vagy szorongást él át, nehéz az egészségre figyelni, de az is lehet, hogy az ember ilyenkor káros megküzdési stratégiákhoz – alkoholhoz, drogokhoz – folyamodik.

Ebben az esetben a gyógyulás más módjai, a terápia vagy a gyógyszerek lehetnek segítségére” – mondta Stephen Buckley, a Mind nevű, mentális egészséggel foglalkozó alapítvány munkatársa.

A hagyományos mediterrán étrend kutatói kimutatták, hogy ez a diéta csökkentheti a 2-es típusú cukorbaj, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint kockázatát, melyek szív- és érrendszeri zavarokhoz vezethetnek.

Azt is megállapították már, hogy akik komolyan betartják az étrendet, tovább élnek és nem valószínű, hogy túlsúlyosak lesznek.

Borítókép: Shutterstock / TravnikovStudio

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!