sokáig szép

2021.06.24. 07:10

Így ápolja a bőrből készült tárgyakat, bútorokat!

A bőrhuzatú bútorok sosem mennek ki a divatból, és megfelelő ápolás mellett az idő is nehezebben fog rajtuk! 

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ha még vásárlás előtt áll, akkor jó tudni, hogy érdemes olyan bőrkanapét választani, ahol pigmentált réteggel vonják be az anyagot (fél-aniline bőr), a különleges festékréteg ellenállóbbá teszi az anyagot a szennyeződésekkel szemben – írja legutóbbi számában a Lakáskultúra magazin nyomán a Vasárnap Reggel.

Indulhat a takarítás

Amikor már otthonunkat díszíti, ezekre kell ügyelnünk! A felszíni kosztól nem nehéz megszabadulni. Szedjük le a párnákat, fogjunk egy bőrtisztításra alkalmas kefét, amely nem karcolja fel az anyagot, és lassú, sepregető mozdulatokkal haladjunk végig a bútoron, eltávolítva a ráncokat és a kisebb foltokat. Majd egy réstisztító segítségével takarítsuk ki a sarkokban, valamint a nehezen elérhető részeken és a varrások mentén.

Hetente egyszer nyeregszappannal tisztítsuk meg a kanapét, majd törölgessük végig egy puha ronggyal.

Minden eshetőségre felkészülve érdemes beszerezni egy bőrápolási készletet. A bőr ülőgarnitúrát évente kétszer kell alávetni az úgynevezett tisztító-ápoló kezelésnek. Kondicionálót hetente egyszer alkalmazzunk, majd töröljük le a kanapét száraz törlőkendővel. Ennek köszönhetően a felület olyan hatást kelt, mintha vadonatúj lenne.

A megfelelően impregnált bőr taszítja a folyadékokat.

A kiömlött kávé, bor, tea vagy gyümölcslé, sőt a zsír- és olajfolt is könnyedén eltávolítható, ha rögtön áttörli egy nedves ronggyal.

Amire figyeljen!

Ne legyen vizes a törlőrongy, ugyanis a víz beszívódhat a bőrbe, és hosszú távon tönkreteheti az anyagot! Legfeljebb nedves rongyot használjunk.

A tisztítószert kis mennyiségben próbáljuk ki a kanapé egy olyan részén, amely nincs szem előtt,

például a párna hátulján, így kiderül, hogy milyen hatással lesz a huzatra. Ha egy foltot nem sikerül eltüntetni, ne kezdjük el dörzsölni, forduljunk inkább szakemberhez.

Természetes szerek

A folteltávolításhoz keverjünk össze egyenlő arányban ecetet és vizet, majd egy mikroszálas törlőkendővel vigyük fel a foltos felületre. Ezután mosószer és víz keverékével is töröljük végig ugyanezt a részt, hogy kedvenc bútorunk ne maradjon ecetszagú. Ha egy penészfolttól szeretnénk megszabadulni, víz és sósborszesz egyenlő arányú keverékével érdemes próbálkozni.

Lényeges a megelőzés

Figyeljünk az elhelyezésre: a bőrből készült tárgyat soha ne tegyük olyan helyre, ahol közvetlen napfény éri, ugyanis az erős sugárzás hatására elszíneződhet, kifakulhat vagy kiszáradhat, esetleg berepedezhet a felülete. Az extrém hőmérséklet szintén tönkreteheti az anyagot, tehát se kandalló, se fűtőtest közelébe ne kerüljön az érzékeny bútor vagy szőnyeg.

Figyeljük a címkét!

Mielőtt valamilyen tisztítószert használunk, nézzük meg az adott darab címkéjét! A bútorok alján általában található egy gyári címke, amelyen az alábbi betűkkel jelölik a tudnivalókat:

  • W – vizes alapú vagy gőztisztítás
  • S vagy P – száraz vegytisztítás
  • SW vagy WS – vizes alapú vagy száraz vegytisztítás
  • X – sem vizes alapú, sem száraz vegytisztítás nem megengedett, csak speciális (vákuumos) tisztítás.
  • Hogyan tisztítsuk a bőrszőnyegeket?

    A bőrszőnyegek tisztítása meglehetősen problematikus. A marhabőr darabokkal könnyebb dolgunk van, mint a báránybőrrel. Többféle házi praktika ismeretes, de jó szívvel csak a szaktisztítót javasolhatjuk. Ha mégis otthon próbálkoznánk, mindenképpen a teljes felületen dolgozzunk. Speciális velúrbőrtisztító spray-t vigyünk fel a szőnyegre, keféljük bársonyossá a felületet, végül kezeljük impregnálószerrel. Heti ápolásként alaposan porszívózzuk át, a kisebb szennyeződéseket pedig enyhén nedves szappanos szivaccsal távolítsuk el.

    Leggyakoribb bőrtípusok a lakberendezésben

  • Anilin vagy félanilin bőr: a legjobb minőségű bőrként tartják számon.
  • Nappa: úgynevezett szőroldali sima, hibátlan bőr, ami nagyon kellemes tapintású.
  • Pigmentált bőr: a festék védőrétegnek köszönhetően könnyű a tisztítása, kisgyerekes szülőknek ezt ajánlják.
  • Hasított velúr: ez a legalacsonyabb minőség, ráadásul nehéz ápolni.
  • Borítókép: Illusztrációfotó

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!