2021.03.29. 19:39
Vajas ízű, kolbász jellegű – Hadat üzentek a szakmai szervezetek a megtévesztő ételneveknek
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) együtt a Baromfi Termék Tanács, a Hússzövetség, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, a Tej Terméktanács, valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet is azt kéri, hogy az Európai Unió ne engedje az élelmiszerek megtévesztő elnevezését – közölte a NAK.
Forrás: Shutterstock
Az állattenyésztőket, és feldolgozókat képviselő szervezetek határozottan támogatják azt a javaslatot, amely az unióban
korlátozná a trükközést az elnevezésekkel, és megtiltaná a tejet nem tartalmazó áruknál a tej, tejtermék megjelölés használatát.
A kifogásolt kifejezések közé tartozik például a „joghurt stílusú”, a „sajtutánzat”, a „sajtszerű”, a „tejszín ízű”, a „laktózmentes tejhelyettesítő” – írták.
A javaslaton túl a magyarországi szervezetek
azt is célnak tartják, hogy húsnak, kolbásznak, steaknek csak az állati eredetű termékeket lehessen nevezni.
Hozzátették, hogy a termelők felháborodva fogadják a növényi alapú tejtermék-utánzatok jelöléseit. Ilyen többek között a különféle ízű „növényi tömb”, a „mylk”, a „vajas ízű margarin”, a „szójagurt”.
Szerte a világon sokfelé kísérleteznek növényi alapanyagokból, genetikailag módosított anyagokból összeállított, húshoz hasonló anyagokkal, genetikai manipulációval előállított húshelyettesítőkkel, műhússal. Az EU egyértelműen rögzíti a hús, a tej, valamint a húskészítmény, és a tejtermék fogalmát, de az állati eredetű, a növényi alapú termékek elnevezései körüli helyzet „nem tiszta” – tették hozzá.
A közlemény szerint a NAK elfogadja, ha a fogyasztói igényekkel együtt emelkedik a húsmentes, tejmentes, vegetáriánus, vegán termékek aránya, de elvárja a tisztességes, következetes marketingtevékenységet, amely mind a hús- és tejtermékek fogyasztóit, mind a termelőket, mind a hús- és tejipar munkáját tiszteletben tartja.
Az Európai Parlament tavaly októberben szavazott a Közös agrárpolitika (Kap) módosító javaslatairól, amelyek közül a 171-es a tejtermékek helyettesítésére használt készítmények elnevezéseit tartalmazza. A NAK az ehhez kapcsolódó módosító javaslatot támogatva utasítja el a kifogásolt megnevezéseket.