2021.03.05. 11:00
Imalánccal is segíti a szívbetegek gyógyulását a Gottsegen György Kardiovaszkuláris Intézet (videó)
A mozgalom fővédnöke Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita – közölte az intézet.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Mint írták, az ima gyógyító erejét az elmúlt évtizedekben több tudományos kutatás bizonyította:
kimutatták, hogy hamarabb és kevesebb szövődménnyel gyógyulnak azok a szívbetegek, akikért imádkoznak.
Az Országos Kardiovaszkuláris Intézetben dolgozók ezt több alkalommal is tapasztalták, csodálatos gyógyulások történtek olyan szívbeteg gyermekek és felnőttek esetében, akikért imaláncot indítottak – olvasható a közleményben.
A Szívünk imája mozgalommal az intézet a jövőben lehetőséget biztosít majd közösségi média oldalán, hogy imalánc indulhasson azokért a betegért, akik ezt maguk, vagy hozzátartozóik kérik.
Ehhez elkészült egy másfél perces kisfilm, amelyben a Miatyánkot mondják el az intézet dolgozói. Minden mondat más-más egészségügyi dolgozótól hangzik el, szerepel benne az intézet főigazgatója, orvosok, ápolók, műtősök is. Az ima első mondatát Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége imádkozza el a kisfilmben.
Jelezték, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben a Szívünk imája mozgalommal párhuzamosan egy ökumenikus kápolna megépítését is tervezik.