szoros eredmény

2020.01.09. 10:26

Meglepően kiegyenlített a vörös és a fehér bort kedvelők aránya

Az év első napjaiban kihirdették a 2019-es év legjobb magyar borait. Ennek kapcsán kedvenc borfajtájukról kérdeztük olvasóinkat.

Szoros lett végeredmény

Forrás: Shutterstock

A szakmai szervezet negyedik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített fehér és vörös – száraz és félszáraz – borokat, amelyeket tagjai az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből összeállították a legjobb tételek Super 12 listáját.

A 2019-es Super 12 listákon ezúttal összesen 14 borvidék képviselteti magát, a legtöbb borral Villány (5) és Szekszárd (4), míg Balatonfüred-Csopak, Eger, Etyek és Tokaj 2-2 tétellel szerepelt a döntősök között.

A vörös borok közül a Magyar Borszakírók Köre értékelése szerint tavaly a legjobb vörösbor a villányi Tiffán's Pincészet Grande Selection 2015-ös házasítása lett, és olvasóink többsége, 39 százaléka is az egri, szekszárdi, valamint a villányi vörösborokra esküszik.

[eweb-voting id="1983465"]

Olvasóink másik fele – szinte kiegyenlítetten -, azaz 38 százaléka a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék borait ismeri és kedveli elsősorban.

Bár a Magyar Bor Nagydíjat fehér bor kategóriában a hegymagasi Szászi Birtok 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingje nyerte, de a szavazók csupán 17 százaléka gondolja úgy, hogy a Balatonnál sem csak lubickolni lehet. Érdemes tehát egy-egy balatoni kikapcsolódásnál a helyi borok megismerésére is időt szánni, mert értékes nedűket kóstolhatunk ezen a tájegységen is.

Az Alföldön már a XI. század óta termesztenek szőlőt, de a homokos talajon megélő fajtákból készült borok a lágyabb, asztali borok közé tartoznak, és úgy tűnik, a válaszadók manapság ezt kedvelik a legkevésbé, mert csak 6 százalék esküszik a homoki fehérek kevésbé testes ízére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!