kutatás

2019.03.07. 16:02

Veszélyes lehet az idősek számára a kutyasétáltatás

Főleg, ha neveletlen az a négylábú.

Forrás: Shutterstock

A pórázon vezetett kutyák sétáltatása növelheti a csonttörés kockázatát az idős embereknél – figyelmeztetnek a Pennsylvaniai Egyetem kutatói.

A szakemberek az Egyesült Államok nagyjából száz sürgősségi osztályán ellátott 65 éves vagy annál idősebb páciensek adatait tanulmányozva kimutatták, hogy a pórázon vezetett kutyák sétáltatásával összefüggő sérülések száma a 2004-ben regisztrált 1671 esetről 4396-ra emelkedett 2017-ben, ami 163 százalékos növekedést jelent.

A Journal of the American Medical Association című folyóiratban publikált tanulmány szerint a kutyasétáltatáskor megsérült időseknél leggyakrabban – az esetek 17 százalékában – csípőcsonttörést diagnosztizáltak.

Ez azért adhat különös okot az aggodalomra, mert a 65 évesnél idősebb pácienseknél a csípőcsonttöréssel összefüggő halálozási ráta csaknem 30 százalék.

A tanulmány szerint a kutyát tartó idős emberek csonttörésének kockázatát jelentősen csökkenteni lehet azzal is, ha kutyaiskolába viszik kedvencüket, ahol megtanulják, hogy ne rántsák el gazdájukat sétáltatás közben, de megoldást jelenthet az is, ha a házi kedvencre vágyó idős emberek kisebb termetű kutyafajtát választanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!