Életmód

2010.02.27. 07:00

Igaz történet: Mi lesz, ha felbukkan a fiam apja?

Gyakran beszéltünk arról, mi lenne, ha babánk születne, és úgy voltunk vele, ha jönni akar, úgyis jön. Hát jött. Csak a lehető legrosszabbkor. Amikor Endre már messze járt, és az én szívem is másé volt.

NANA.HU

Hideg, borongós januári nap volt, mégis boldogan siettem haza a munkából. Endre, a kedvesem délután felhívott, hogy este korán jön haza, szeretne végre nyugodtan velem tölteni néhány órát. Nagyon jólesett, amit mondott, mert az elmúlt hónapokban úgy éreztem, eltávolodtunk egymástól. Rendszeresen késő estig dolgozott, gyakran hétvégén is be kellett mennie a munkahelyére, lassan elmaradtak a közös programok, a meghitt együttlétek. Szerettem volna ezen változtatni, de ha szóba hoztam, ingerülten közölte, hogy neki fontos a munkája, ne hisztizzek.

Már otthon volt, amikor megérkeztem, a tévé előtt ült. Az utóbbi időben szokásos üdvözlő puszit adtam a homlokára, mire ő két kezébe fogta az arcomat, és megcsókolt.

– Micsoda köszöntés! – mosolyogtam rá. Hunyorogva nézett rám, arca komoly maradt. Furcsa érzésem támadt, de nem tudtam volna megmagyarázni, miért.
– Olyan régen öleltelek meg… – súgta halkan. – Gondoltam, elmegyünk moziba, de most már nincs kedvem. Valami egészen mást szeretnék…
Sietve, türelmetlen mozdulatokkal szabadított ki a ruhámból. Az első pillanatokban arra gondoltam, valami nagyon nagy baj lehet, olyan kétségbeesetten ölelt, de aztán én is elvesztettem a fejemet, és boldogan adtam át magamat a mindent elsöprő szenvedélynek. Még soha nem volt vele ilyen jó a szex.
Később, amikor mellette feküdtem és néztem alvás közben is szigorú arcát, arra gondoltam, milyen jó, hogy újra megtaláltuk egymást.

Másnap vacsorázni hívott. Ettől és a csodálatos éjszakától bolondul jó kedvem támadt, a kollégáim meg is jegyezték, biztosan új fiú van a dologban, és én nem mondtam, hogy tévednek, mert úgy éreztem, kicsit olyan ez, mint egy új kapcsolat.
Jókedvem azonban nem tartott sokáig. Endre furcsa, ideges volt vacsora közben, alig szólalt meg.
– Menjünk haza – mondtam váratlanul. Már a sokadik kérdésemre nem válaszolt, fogalma sem volt, miről beszélek.
– Éva, én nem megyek veled haza. – A mondat ott lógott a levegőben. Az első percben tudtam, nem arra gondol, hogy most nem jön velem haza, hanem hogy soha többé. – Nekem most egyedüllétre van szükségem. Már nem úgy szeretlek, ahogy régen, és ez elgondolkodtatott.
Hallottam a hangját, de nem értettem, amit mondott. Nem akartam érteni. Én szerettem őt, és fogalmam sem volt, mi lenne velem nélküle.
– Ne menj el! – kértem, és éreztem, hogy könnyes lesz a szemem.
Endre felugrott.
– Ettől kímélj meg, jó! – csattant a hangja. – Nem hiszem, hogy te nem érezted az utóbbi időben, hogy nem vagyunk boldogok…Ne hívj, majd jelentkezem. Egyszer. Ha már tudok veled normálisan beszélni. És ha már nem gyűlöllek ennyire…
Megsemmisülten ültem, amíg fizetett. A szégyen, amit a szavaitól éreztem, nem engedte, hogy megmozduljak. Elrohant, és én akkor mertem csak felemelni a tekintetemet. Láttam a pincérek szánakozó pillantását, és semmi mást nem akartam, csak mielőbb hazamenni, elbújni a világ elől…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!