2009.10.11. 08:22
A hűtlenség ára
– Szia, Maddie! Elkéstél! Nem tudod, hogy nyolcra járunk dolgozni? – mondta Eleanor. Úgy fogadta barátnőjét, mintha tegnap váltak volna el a kellemes ebéd után, holott két és fél hétig nem látták egymást. Eleanor ekkor már tudta, hogy Maddie mindent tud… És ez egyáltalán nem érdekelte.
Maddie Gibbson zokogva hajtotta a fejét barátnője vállára. Hosszú másodpercekig rázta a sírás, a festéket elmázolta az arcán a sok legördülő könnycsepp. Az asszonyt azonban ez foglalkoztatta legkevésbé – ez is hozzátartozott a tervéhez.
Eleanor kezét nyugtatólag Maddie fejére tette, s bár érezte, hogy az asszony könnye átnedvesíti a blúzát, mindezt megadóan tűrte. Tűrnie kellett, hiszen még nem érkezett el az idő, hogy az összes körülményről fellebbenjen a fátyol.
– Már a megismerkedésünk is rendkívüli volt – mesélte Maddie immár kissé megnyugodva. – Ültem az egyik bárban…
Maddie úgy döntött, hogy nincs abban semmi kivetnivaló, ha bemegy a bárba és megiszik valamit. Legalább ott nem találkozik ismerőssel, akivel aztán kénytelen lenne udvariaskodni. Kimerítő nap állt mögötte, ráadásul akármibe fogott, csak bajt hozott a fejére. Reggel jót nevetett az újságban olvasott horoszkópján: „Közlekedési baleset éri… találkozik álmai lovagjával…”
Maddie soha nem hitt a horoszkópban, mégis…
A bárban a sarokasztalnál foglalt helyet, s miközben az italára várakozott, szemügyre vette a berendezést. A pincér felszolgálta a rendelt ásványvizet.
– Te tudod, hogy nem szeretem az alkoholt, ezért rendeltem ásványvizet. Komikus látvány lehettem: a baját ásványvízbe fojtó asszony. Egyszer csak észrevettem, hogy valaki áll előttem…
Maddie közönyösen a férfira nézett.
– Leülhetek? – kérdezte az ismeretlen.
A nő nem válaszolt a kérdésre. Igaz, mondhatta volna, hogy nem, mégsem tette. Maddie a férfit más körülmények között vonzónak találta volna, most azonban nem volt alkalmas sem a hely, sem az idő.
A férfit nem zavarta a nő közönye. Sőt! Kérdezgetni kezdte erről–arról, hogy elindítsa a beszélgetést, Maddie azonban továbbra sem vett tudomást a jelenlétéről. Közben a férfi is rendelt ásványvizet.
Az ital megérkezése után néhány percig nem szólt, csak Maddie-t nézte, mint aki örökre az emlékezetébe akarja vésni.
Az asszony számára ekkor kezdett terhessé válni az ismeretlen jelenléte. Azon tanakodott, vajon mi módon szabadulhatna meg a hívatlan vendégtől. Milyen kiábrándító dolgot találjon ki?
– Felvázoltam előtte, hogy én nem így gondolom egy kapcsolat kezdetét, de továbbra sem tágított mellőlem. Csak nézett és nézett. Ezután azt mondtam, hogy nem kalandot keresek, hanem apát a gyerekeimnek. De ez sem vezetett eredményre. Jobb híján aztán elnézést kértem tőle, és kimentem a mosdóba. Aztán az egyik ablakon kimásztam.
Tudtam, hogy elég ócska ez a trükk, ráadásul a számlát sem fizettem ki, de hirtelen nem jutott eszembe jobb ötlet. Amikor végre kipréseltem magam a szűk ablakon, váratlanul erős kéz ragadott meg kívülről és a földre segített. Azt hittem talán a távozásomat felfedező pincér az, de legnagyobb meglepetésemre beszédes asztalpartneremet, mint utóbb kiderült, Steve-et láttam magam előtt. Zavartalan poroltam le a ruhámat, az összefogott hajamból kiszabadult tincset is megigazítottam. Szóval, úgy viselkedtem, mint a tinédzser lány az első randevú előtt.
Aztán Steve vacsorázni hívott. Elfogadtam a meghívást, mert már nem láttam olyan elképzelhetetlennek a helyzetet. Másfél óra múlva már nyoma sem volt a rosszkedvemnek.
Minden olyan volt, akár a hollywoodi álom, szenvedés és konfliktus nélkül: házasság, gyerekek, boldog élet. Egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy Steve megcsal.
Nem hittem rögtön az informátoromnak – ha nevezhetem így. Az ördög azonban nem alszik, ezért hosszas vívódás után magánnyomozót fogadtam. Néhány napon belül a kezemben a terhelő bizonyíték.
A tények meggyőztek, hogy a férjem megcsal, és ma már azt is tudom, kivel…
A Maddie kezében tartott kés pengéjén megcsillant az ablakon beszűrődő napfény. Aztán hirtelen mozdulattal a barátnője szívébe döfte a gyilkos fegyvert. Eleanor fehér blúzán megjelent a vörös folt, ami aztán rövidesen nagyobb körré terebélyesedett.
Maddie elégedetten nézett halott barátnőjére.
– Amíg meg nem jelentél a színen, minden olyan volt, akár egy Danielle Steel-álom. Csakhogy befurakodtál az álmunkba és széttörted. Fel kellett ébrednünk…
Ma már nem Danielle Steelt olvasok, hanem Staphen Kinget!