2009.06.02. 14:38
Dilemma: Mihez kezdjek egy kirúgott férjjel?
Az egész úgy kezdődött, hogy a férjem bement dolgozni, mint mindennap, már huszonöt éve, aztán berontott a főnöke irodájába, az asztalra csapott, és azt üvöltötte: elegem van ebből a szemétdombból, felmondok.
Csak ültem, tátott szájjal, és nem kaptam levegőt. De miért? És épp most? Amikor gazdasági válság van? Amikor emberek ezrei kerülnek utcára? Megőrültél, Pista?
Ekkor elborult az arca, villámokat szórt felém, és velem is ordítozni kezdett, hogy ne szóljak bele, ez az ő élete, nem fog élve eltemetkezni ennél a cégnél, negyvennyolc éves, még igenis fiatal, életerős, és hagyjam békén.
Majdnem elsírtam magam. Engem ugyanis két héttel azelőtt rúgtak ki, leépítésre hivatkozva. Tele vagyunk adóssággal. És miért? Mert néhány hónapja Pistám megvette álmai kocsiját, márkát nem mondok, de könnyű elképzelni, piros sportautó, tizenhat szelepes. Minek ez, kérdeztem akkor is. Hol fogsz furikázni egy ilyen versenyautóval, miért tesszük emiatt kockára az anyagi biztonságunkat, amikor hitel nélkül is vehetnénk autót, negyed ennyi pénzért.
Már akkor is utálatosan válaszolt, hogy a kozmetikuson és a gönceimen spóroljak, ne őrajta, amikor négyszer annyit keres, mint én. Aztán beütött a válság, a svájci frank alapú hitelünk törlesztő részlete az egekbe szökött, és most itt állunk, mindketten munka nélkül.
De ez még nem minden. Egyik este, épp egy állásinterjú után hazatérve Pista a szokottnál is nyűgösebb volt. Elutasították a pályázatát arra hivatkozva, hogy nem beszél jól angolul, bár Pista nagyon jól tudta, hogy ehhez a munkához nem kell a nyelv (egy összeszerelő műhelyt kellett volna igazgatni itthon, Magyarországon) hanem az a bajuk vele, hogy már nem harminc éves. Ezt persze nem mondták ki.
Teljesen maga alatt volt, csak nézte a konyhakövet, fogta a kávésbögrét, de nem is kortyolt bele. Ekkor odaléptem, a fejét a mellemre húztam, mint régen, simogattam a haját. Na, erre kifakadt, hogy hagyjam békén, nem kell őt tutujgatni, nem kisgyerek ő, tutujgassam a kutyámat, az is csak viszi a pénzt a drága konzervekkel.
Ekkor nekem is elegem lett, és ordítozni kezdtem, hogy mi van veled Pista, te nem ilyen voltál, menjünk el orvoshoz, tudok szerezni jó pszichológust.
Nem kellett volna.
Pista magából kikelve kikérte magának, hogy úgy kezeljék, mint egy elmebeteget. Előkapta a bőröndöt, beledobálta a ruháit, és elment.
Reménykedtem, hogy az anyjánál köt ki, másnap fel is hívtam az anyósomat, hogy puhatolózzak, de nem szólt Pistáról. Ha nála lett volna, biztos rákérdez, mi történt köztünk.
Kétségbe estem.
Hol lehet akkor?
Belém mart a kétség, hogy talán felszedett valami nőt, és ahhoz rohant el. Talán már alig várta, hogy valamin összekapjunk, hogy legyen oka lelépni?
A lányunk főiskolás, egy vidéki kollégiumban lakik. Mit sem sejt arról, mi zajlik itthon. A férjem két hete eltűnt, igaz, harmadnap felhívott, és megmondta, jól van, nincs semmi baja, de egyelőre egyedül akar lenni, hogy átgondolja az életét. Sírtam a telefonban, hogy miért beszél egyes számban, nem élete van neki, hanem életünk van, kettőnké, megesküdtünk, hogy nem hagyjuk el egymást, hogy együtt maradunk örömben, bajban, míg a halál el nem választ. Gyere haza, kértem, és ő sokáig hallgatott a kagylóban, de aztán azt mondta, nem.
A barátnőmnek töviről hegyire elmeséltem a történetet, és ő csak legyintett, hogy a Pista klimaxol. Mit csinál? Néztem rá döbbenten.
Aztán elmagyarázta, hogy a férfiakat ugyanúgy ledönti a klimax, mint a nőket, és teljesen megzavarodnak. A növekedési hormon csökkenése okozza náluk a tüneteket. A baj az, hogy nem hajlandók tudomást venni róla. Elindulnak, kirobbannak, hogy még gyorsan bepótolják, ami elmaradt, kocsit vesznek vagy motort, becsajoznak, lehetőleg egy húsz évvel fiatalabb pipit szednek fel, felrúgják az egész addigi életüket. És ennek mind-mind a hormonszint megváltozása az oka.
Remek, gondoltam, de én most mit tehetnék? Üljek ölbe tett kézzel, és várjam, hogy a férjemnél elcsendesüljenek a hormonok? Hiszen olyan szépen éltünk eddig. Megértettük egymást asztalnál, ágyban... Azt terveztük, hogy ha a lányunk lediplomázik, világkörüli útra megyünk. Arra gyűjtögettük a pénzt. Erre ő kocsikra, és még ki tudja, mire költi. És ha valami baja esik? Ha olyasmit csinál, amivel veszélybe sodorja magát? Ha például ejtőernyőzni, vadvizezni kezd? Vagy mi lesz, ha tényleg felszed valami nőcskét, és míg tart a klimax, elválik tőlem? Vagy mi van, ha már rég megvan a nő, én meg csak álmodozom, hogy egyik reggel betoppan? Hogy deríthetném ki, mire vágyik? Hogy segíthetnék neki? Hogy szerezhetném vissza? Van-e a bajára orvosság?
Kérem, segítsetek. Leginkább a hasonló tünetekkel küszködő férfiak véleménye érdekelne, de az olyan nők válaszát is szívesen fogadnám, akiknek van az ügyben tapasztalatuk.
Szilvia történetét lejegyezte Kóbor Kata