állatvédelem

2020.11.23. 14:50

Veszélyeztetett fajjá kell nyilvánítani a kacsacsőrű emlőst a kutatók szerint

Olyan drámai mértékben csökkent Ausztráliában a kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus) populációja az elmúlt 30 évben, hogy a szakértők szerint veszélyeztetett fajjá kell nyilvánítani az ikonikus állatot.

Forrás: Shutterstock

Az Új-Dél-Wales-i Egyetem (UNSW) kutatói nyújtották be javaslatukat hétfőn Új-Dél-Wales állam kormányához egy jelentéssel együtt, amely a faj kihalással fenyegetettségének mértékét taglalja.

Az UNSW jelentése szerint

a különleges állat élőhelyének mérete Ausztráliában mintegy 22 százalékkal csökkent az elmúlt három évtizedben.

A szakértők becslése szerint a populáció több mint 50 százalékkal esett vissza a mezőgazdasági célú történelmi területtisztítások, a folyószabályozás és a szélsőséges szárazságok következtében. Az egyre súlyosabb és gyakoribb bozóttüzek is hozzájárulhattak ehhez.

„A kacsacsőrű emlősnek továbbra is nagy veszélyekkel kell megküzdenie. A fenntarthatatlan vízkihasználás és a földtisztítás továbbra is nagy terhet jelent a frissvízi ökoszisztémákra és a jövőben tovább csökkenti az állományt” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Gilad Bino.

A javaslatot az egyetem az Australian Conservation Foundation környezetvédő szervezettel, a WWF Ausztráliával és a Humane Society International állatvédő csoporttal közösen nyújtották be.

A faj jelenleg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a mérsékelten fenyegetett kategóriába tartozik, az ausztrál környezetvédelmi és biodiverzitás-védelmi törvény (EPBC) értelmében azonban nem számít veszélyeztetettnek.

Besorolásának megváltoztatásával szigorodna a kacsacsőrű emlősöket veszélyeztető fejlesztések ellenőrzése.

„Azt is jelentené, hogy nagyobb fókuszt helyezhetnénk arra, mit tehetünk a helyzet javításáért” – mondta Richard Kingsford, az UNSW ökoszisztéma-kutató intézetének munkatársa.

A szakértő kiemelte: a kizárólag Ausztráliában honos állat nem élhet víz nélkül, de ahogy a kontinens egyre szárazabbá válik és az emberek egyre több vizet vonnak el a folyókból, az állatok számára elérhető állandó vízfelületek is egyre kisebbé válnak.

A kacsacsőrű emlősök száma az elmúlt évtizedekben mintegy a felére csökkent, de a pontos számok nehezen meghatározhatók, mivel rejtélyes, éjszaka aktív állatokról van szó. Az IUCN számukat 30 és 300 ezer között határozta meg 2016-ban.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!