Nem szokványos okmány

2018.10.02. 06:42

Útlevelet kapott II. Ramszesz fáraó

Az akkori törvények szerint nem szállíthattak emberi maradványokat érvényes igazolványok nélkül, ez alól még egy ókori múmia sem volt kivétel.

Az időszámításunk előtt 1279 és 1213 kö­zött uralkodó egyiptomi fáraó, II. Ramszesz hivatalos okmányt kapott 1974-ben, az igazolványáról készült kép azonban csak most látott napvilágot – adja hírül a Bors Online. Abban az évben mumifikált holttestét Kairóból Párizsba akarták vinni restaurálásra, számolt be róla akkor a The Times című lap.

Mint a cikkben írják, az akkori törvények szerint nem szállíthattak emberi maradványokat érvényes igazolványok nélkül, ez alól még egy ókori múmia sem volt kivétel. A szállítást szervezők nem estek kétségbe: készíttettek egy hivatalos útlevelet, melyen megadták a nevét (II. Ramszesz), születési idejét (i. e. 1303) és az alany nemét is (férfi). Az okmányt 1974. március 9-én állították ki, lejárati idejéül 1981. március 9-et jelöltek meg. Még fotót is mellékeltek a holttest arcáról.

Fotó: Twitter / Bors Online

II. Ramszesz múmiája egyébként meglepően jó állapotban maradt fenn, a rajta végzett vizsgálatokból számos külső jegyére fény derült. Például tudni, hogy ókori egyiptomihoz képest rendkívül magas volt, még az összezsugorodott teteme is 173 centiméter. Haját vörösnek gondolják, és azt is kimutatták, hogy az utolsó éveiben érelmeszesedés és reuma kínozta.

II. Ramszesz profilja egy litográfián. Forrás: AFP /Isadora/Leemage

II. Ramszesz az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb fáraója volt, 66 évig tartó uralkodási ideje alatt nagyszabású építkezéseket folytatott, hadjáratokat vezetett, uralmát a civilizáció egyik tetőpontjának tekintették.

Borítókép: II. Ramszesz szobra a British Museumban. Forrás: Flickr.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!