törvény

2017.12.23. 20:49

Új-Zélandon jogi személyként kezelnek egy hegyet

A Mount Taranakit két folyó után harmadikként ismerték el önálló jogalanyként.

Az Északi-sziget nyugati partján fekvő szent hegy fölött nyolc maori törzs és a kormány együtt gyakorolja majd a felügyeletet – jelentette a The Guardian című brit lap, amely szerint a Taranaki jogi személyként való bejegyzése rég várt elismerése az őslakosok hegyhez fűződő kötelékének. A maoriak ősükként és whanauként, vagyis családtagként tekintenek a Taranakira, amely egy szunnyadó vulkán, legutóbb 1775-ben tört ki. A Taranaki egyébként egyben Új-Zéland legnépszerűbb hegye a hegymászók körében.

A hegy jogi személyként való elismerése azt jelenti, hogy ha valaki például kárt okoz benne, az ugyanolyan jogi következményekkel jár, mintha a törzseket bántaná.

Új-Zéland volt a világon első, ahol jogi személyként ismertek el egy folyót: a Whanganuit az idén. A döntéssel 140 éve tartó huzavonának vetettek véget.

Az új-zélandi gyakorlatot azóta más országok is átvették, Indiában például jogi személyként ismerték el a Gangeszt és legnagyobb mellékfolyóját, a Dzsamúnát, a Himalájában pedig több gleccsert, tavat, vízesést, erdőt és mezőt.

Borítókép: Wikimedia Commons / Gary L. Clark

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!