Még nagyon cukik

2018.07.12. 09:59

Tompaorrú krokodilbébik születtek Szegeden

Két tompaorrú krokodil kelt ki a tojásokból a Szegedi Vadasparkban, a szüleik által nevelt kicsinyeket már a látogatók is megfigyelhetik – közölte Veprik Róbert igazgató .

Szeged, 2013. július 31. Egy egy hónapos tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis) szájában egy szöcskével 2013. július 31-én a Szegedi Vadasparkban, ahol összesen kilenc született. Az állatkertek nemzetközi adatbázisának (ISIS) adatai szerint az elmúlt egy évben csak Szegeden sikerült szaporítani a veszélyeztetett fajt a világon. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A Szegedi Vadasparkban 2012 óta nevelik a szülőpárt a tompaorrú krokodilok (osteolaemus tetraspis) európai törzskönyvi programjában, az idei volt az ötödik alkalom, hogy sikerült szaporítani a hüllőfajt.

Az első két alkalommal emberi segítséggel keltek ki a fiókák, majd a nemzetközi program vezetője javasolta, bízzák a tojásokat a nőstényre. A gondozók ezért úgy alakították ki a krokodilok bemutatóját, hogy megfelelő hőmérséklet és elegendő alomanyag álljon a nőstény rendelkezésére, hogy kialakítsa a fészkét, amelyben le is rakta a tojásokat.

A Szegedi Vadaspark felvétele az egyik fiókáról. Forrás: zooszeged.hu

A közelmúltban a szakemberek két krokodilfiókát vettek észre a medencében, ahol a szüleik hevesen védelmezik őket. A krokodilokra ugyanis – szemben minden más hüllővel – jellemző az utódok gondozása, védelme. A kicsik egy-kétéves korukig élvezik a védelmet, amire szükségük is van, hiszen kis méretük miatt természetes élőhelyükön védtelenek több rájuk pályázó ragadozótól.

A gondozók egy hét elteltével kezdik el etetni a kis krokodilokat rovarokkal, majd egy-két hónap után kapnak kis halakat is. A kifejlett tompaorrú krokodilok a természetben főleg halakkal, kisebb madarakkal és emlősökkel táplálkoznak. A tompaorrú krokodil a legkisebb krokodilfajok egyike, a legnagyobb egyedek sem nőnek kétméteresnél nagyobbra, tömegük 22-30 kilogramm. A Nyugat- és Közép-Afrika trópusi területein élő hüllők azonban kifejezetten erőteljes testfelépítésűek.

A legtöbb krokodilt a bőréért vadásszák, jobb esetben tenyésztik. A tompaorrú krokodil e célra nem hasznosítható, azonban húsát szívesen fogyasztják, emiatt vadásszák is, veszélyeztetettségének ez az egyik fő oka. Számuk ma már a különböző becslések szerint csupán 25 és 100 ezer közé tehető. A világ állatkertjeiben a faj mintegy kétszáz egyede él.

Szegeden az ideiek mellett a tavalyi három, már nem annyira kicsi krokodilfiókát is megtekinthetik a látogatók a bemutató üvegablakán keresztül.

Borítóképünkön egy egyhónapos tompaorrú krokodil (osteolaemus tetraspis) szájában egy szöcskével a Szegedi Vadasparkban. A felvétel 2013. július 31-én, egy korábbi alomról készült.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!