Egészségügy

2021.08.14. 10:02

Szarvasokra is veszélyes lehet az új típusú koronavírus

Az állatok megfertőződésének az oka többek között az emberrel való érintkezés és a szennyezett ivóvíz lehet.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A fehérfarkú szarvasok vagy más néven virginiai szarvasok (Odocoileus virginianus) több mint egyharmada megfertőződhetett az új típusú koronavírussal az Egyesült Államok négy államában. Az amerikai állat- és növényegészségügyi hatóság (APHIS) az Illinois, New York és Pennsylvania államok területéről begyűjtött 481 minta 33 százalékában mutatott ki ugyanis SARS-CoV-2 ellen termelt antitesteket. A The Independent című lap cikkében kiemelte, hogy Michiganben az állatok kétharmada is elkaphatta a vírust.

A lektorálás előtt álló tanulmány készítői szerint az eredmények nem meglepőek, ugyanis a fehérfarkú szarvasok nagy számban fordulnak elő az Egyesült Államokban, fogékonyak a vírusra és gyakran kerülnek közeli kontaktusba az emberekkel. Az APHIS ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a vizsgált szarvaspopulációk egyikénél sem észlelték a Covid-19 klinikai tüneteit a mintagyűjtés időszakában, amely 2020 januárjában kezdődött.

A kutatók aggódnak, hogy egy új gazdaszervezet tartós megfertőződése a vírus alkalmazkodását és új törzsek kifejlődését eredményezheti. Megjelenhetnek tehát olyan variánsok, amelyek másképpen reagálnak az oltásokra is.

A szakemberek úgy vélik, a vírus olyan tevékenységeken keresztül kerülhetett át az emberekről az állatokra, mint a természetmegóvási munkálatok, a szafari turizmus, az etetés és a vadászat. Emellett a szennyezett vízforrásokkal való érintkezést sem lehet kizárni, noha a SARS-CoV-2 szennyvízzel terjedése egyelőre nem bizonyított.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy további megfigyeléseket kell végezni, hogy megállapíthassák, a szarvasok milyen mértékben vannak kitéve a koronavírusnak. Ezenkívül előfordulhat, hogy egyéb fertőzött állatfajokat is találnak még.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!