orvosi bravúr

2017.12.13. 10:34

Sikeresen megműtötték a babát, aki testén kívül dobogó szívvel született

Az ectopia cordis nevű rendellenesség, amikor a szív a mellkason kívül helyezkedik el, rendkívül ritka, egymillió szülésre jut néhány, a többség nem éli túl a születést.

Forrás: s

Fotó: Reynardt

Vanellope Hope Wilkins császármetszéssel jött világra, mellcsont nélkül. Három műtéttel helyezték vissza a szívét a mellkasába a leicesteri Glenfield Kórházban – értesült róla az MTI.

A kórház úgy tudja, a kislány az első Nagy-Britanniában, aki életben maradt.

A szülőknek már az ultrahangvizsgálatnál megmondták, hogy baj van, ezután kromoszómavizsgálatot kértek, ami nem mutatott ki rendellenességet, ezért a terhesség megtartása mellett döntöttek.

„Azt tanácsolták, ne tartsuk meg a babát, mert a túlélés esélye a nullához közeli. Senki sem hitte, hogy sikerülhet, csak mi”

- mondta Dean Wilkins, a 43 éves édesapa.

Vanellope születését karácsonyra várták, de november 22-en elvégezték a császármetszést, hogy csökkentsék a fertőzés és a szív károsodásának veszélyét.

Az operációt ötvenfős csoport – szülészek, szívsebészek, altatóorvosok, neonatológusok és szülésznők – végezte. A három műtét közül az elsőt születés után 50 perccel hajtották végre, visszahelyezték a szívet a testbe. Az utolsó operációnál a kislány saját bőrével fedték be a mellkasán lévő lyukat. A gyermekkardiológus abban reménykedik, hogy a jövőben a szívet belső védelemmel is elláthatják,

„talán 3D nyomtatású vagy organikus csontokkal”.

A következő lépés az lesz, hogy leveszik lélegeztető gépről. A kórház szerint „hosszú út áll még előtte”, a legnagyobb veszély a fertőzés.

Az Egyesült Államokban már sikerült megmenteni néhány babát, aki ectopia cordialisszal született: Audrina Cardenas 2012-ben jött világra Texasban, a szívét műtéttel helyezték vissza a testébe. Három hónap után engedték haza a kórházból. Mellkasát műanyaglemezzel védik.

Borítókép: Illusztráció

Reynardt / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!