klímaváltozás

2021.04.10. 11:02

Rekordmagas volt a permafroszt hőmérséklete tavaly a svájci Alpokban

Az elmúlt 20 évben 2019 szeptembere és 2020 október között volt a legmagasabb a permafroszt hőmérséklete a svájci Alpokban – közölte a svájci permafroszt megfigyelő hálózat (PERMOS).

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A permafroszt az a talaj, amely két vagy több éven át fagyott állapotban marad. Svájc felszínének mintegy öt százaléka alatt van ilyen talaj.

A PERMOS honlapján közzétett jelentés kiemelte, hogy

a 2019/2020-as tél volt a feljegyzések kezdete óta a legmelegebb időszak az alpesi országban, a hőmérséklet mintegy egy Celsius-fokkal haladta meg a téli átlaghőmérsékletet.

A meleg tavasz és a 2020 nyarán tapasztalt két hőhullám aránytalanul negatívan hatott a svájci permafrosztra, amelynek felszíne nagyon meleg volt, és felszín alatt 10 valamint 20 méterrel is meghaladta a talaj hőmérséklete a korábbi rekordértékeket.

A földfelszíni hőmérséklet 2020-ban 0 Celsius-fok fölött volt minden PERMOS-mérőállomáson, ami magasabb vagy nagyjából hasonló, mint a korábbi rekordok, amelyeket a szélsőségesen meleg 2003, 2015 és 2018 években mértek.

Zermatt közelében, a Stockhorn-fennsíkon 20 méter mélységben a talaj hőmérséklete mintegy 0,8 Celsius-fokkal emelkedett az elmúlt 20 évben. A Murtel-Corvatsch mérőállomáson pedig 10 méter mélységben több mint egy Celsius-fokkal nőtt 20 év alatt.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!