Kultikus remekmű

2019.10.08. 10:02

Régi helyén mosolyog Mona Lisa

Jobb körülmények között csodálható meg a párizsi Louvre leghíresebb kiállítási tárgya.

Forrás: Shutterstock

Régi helyén, de jobb körülmények között csodálható meg hétfőtől a Mona Lisa, a párizsi Louvre leghíresebb kiállítási tárgya, amelyet a terem (Salle des États) felújítása miatt három hónapra egy másik helyiségbe a Médicis Galériába „száműztek” a múzeumon belül.

A múzeum közlése szerint a Leonardo da Vinci kultikus remekművét bemutató terem felújítása és átalakítása nyomán a világ talán leghíresebb festménye jobb megvilágításban, jobban átlátható üvegfalon keresztül és jobb tájékoztató felirattal lesz megtekinthető. A Salle des États falait éjkékre festették, hogy jobban kiemeljék a Giocondát és a teremben lévő többi remekművet. Gördülékenyebbé tették a látogatók áramlását is.

A Mona Lisa a múzeum leglátogatottabb termében van kiállítva, amelyet az elmúlt 15 évben nem újítottak fel, noha ezen idő alatt naponta több tízezer ember, a másfél évtized alatt több mint 100 millió látogató tekintette meg a képet, csúcsidőben a zsúfoltság miatt sokszor nem éppen kellemes körülmények között.

A Louvre a leglátogatottabb műkincsét 2005-ben költöztette a rendelkezésére álló legnagyobb és legvilágosabb terembe, amelyet négy évig alakítottak át a perui Lorenzo Piqueras tervei alapján.

A múzeum adatai szerint Leonardo da Vinci remekművét a múzeum látogatóinak 90 százaléka tekinti meg. Sok, távoli országból érkezett látogató nem is kíváncsi a Louvre egyéb kincseire panaszolják a múzeumban.

A világ leglátogatottabb, évente több mint 10 millió érdeklődőt fogadó múzeumának célja az, hogy a látogatók minél folyamatosabban tekinthessék meg a műkincseket az egyre szigorúbb biztonsági előírások tiszteletben tartásával. Ennek érdekében 2014 óta a Louvre-ban több mint 34 ezer négyzetméternyi kiállítóhelyet újítottak fel.

Borítókép: Leonardo da Vinci Mona Lisa című festménye a Louvre-ban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!