25 millió halott

2018.01.16. 14:20

Patkányok helyett az ember terjesztette a fekete halált Európában

Kutatók szerint a 14. századi nagy pestisjárványt az embereken élősködő tetvek és bolhák okozták.

Az Ázsiából eredő pestis 1347-ben érkezett Európába és az emberiség történelmének egyik legpusztítóbb járványát okozta. A következő 400 évben a pestis még számos alkalommal lecsapott, emberek millióinak életét követelve.

Úgy tartják, hogy a kór a házi patkányok révén vetette meg a lábát Európában és az újabb és újabb kitörések akkor következtek be, amikor a fertőzött rágcsálókon lévő bolhák átkerültek az emberekre – írta a BBC News. Az Oslói Egyetem és a Ferrarai Egyetem kutatói szerint azonban az első hullám,

a fekete halál néven emlegetett járvány, amely 1347 és 1351 között mintegy 25 millió emberrel – a földrész lakosságának több mint egyharmadával – végzett Európában, sokkal inkább az emberen lévő bolhák és tetvek számlájára írható.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölt tanulmány elkészítéséhez a kutatók a járvány terjedésének mintázatát és léptékét vizsgálták.

Városról városra

„Kilenc európai város járványok okozta halálozásairól vannak adataink” – mondta Nils Stenseth, az Oslói Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy ezek alapján el tudták készíteni a járvány terjedésének számítógépes modelljét az egyes városokra lebontva. A szakemberek ezután modellezték a járványkitörést a városokban és megnézték, hogy miként mozog a betegség, ha patkányok vagy ha az embereken és a ruháikon lévő bolhák és tetvek terjesztik, valamint ha levegő útján terjed.

A vizsgált kilenc városból hétnél a „humán parazita modell” illeszkedett a legjobban a járvány terjedési mintázatához mind a sebesség, mind a betegek számának tekintetében. „A konklúzió egyértelmű: a tetűmodell passzol a legjobban” – mondta Stenseth, hozzátéve, hogy

a járvány valószínűleg nem terjedt volna ennyire gyorsan, ha patkányok terjesztették volna.

A 19. századot követően a pestis eltűnt Európából, a világ más részein azonban a mai napig újra és újra felüti a fejét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 2010 és 2015 között 3248 esetet jelentettek világszerte, ezek közül 584 volt halálos kimenetelű.

Stenseth szerint a tanulmány eredményei azt sugallják, hogy a jövőbeli járványkitörések megelőzésének leghatékonyabb módja a higiéniai előírások betartása és betegség esetén a lehető legkevesebb emberrel való érintkezés.

Borítókép: PattyPhoto / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!